Longcsenpa – Keith Dowman: Májá Jóga – Enyhülést lelni a bűvöletben

Leírás

Májá jóga – e címet kapta az utánozhatatlan Longcsen Rab-dzsampa műve, az Enyhülést lelni a bűvöletben Keith Dowman fordításában. A tibeti buddhizmus nyingmapa iskolájában úgy tekintenek e szövegre, mint ami a Dzogcsen szemlélet kettősségmentes valóságát minden más műnél erőteljesebben idézi meg. Longcsenpa mesteri költészetével olyan útmutatással szolgál, mely képes azonnal megvilágítani a buddha-valóságot, ami egyben közönséges, mindennapi tapasztalatunk. Állítása szerint jelenleg a mágikus káprázat igézetében élünk, s hogy ezt felismerve nyomban kitörhetünk fogalmi börtönünkből egy elbűvölő valóságba, mely maga a tiszta öröm. E valóság a májá, mely bár tapasztalható, mégsem létezik, s melynek természetes könnyedséggel való szemlélése a Májá jóga. Az ati-jóga e közismert kézikönyvében ott a kulcs e természetes, misztikus állapothoz, melyet a Dzogcsen, A Nagy Teljesség egyfolytában felidéz.

Longcsen Rabdzsampa (1308 – 1363) a méltán csodált tibeti bölcsek és misztikus költők legjelentősebbike. Az Enyhülést lelni trilógia életművének leghíresebb szövege.

Keith Dowman dzogcsen jógi, vándorló tanító, fordító és tudós

A könyv tartalmából:

Ajánlás
Előszó
Bevezető
Májá aspektusai
A Valóság és az Igazság
A Májá jóga mint ati-jóga
A nyolc hasonlat

Enyhülésre lelni a bűvöletben
Első hasonlat: Álom
Második hasonlat: Mágikus mutatvány
Harmadik hasonlat: Érzékcsalódás
Negyedik hasonlat: Délibáb
Ötödik hasonlat: A Hold tükröződése a vízen
Hatodik hasonlat: Visszhang
Hetedik hasonlat: Gandharvák városa
Nyolcadik hasonlat: Kísértet
Zárszó

Függelék I.
Valóság-hasonlatok a XXI. századra
Kilencedik hasonlat: Mozgókép
Tízedik hasonlat: Hologram

Függelék II.
A barlangkultúra

Bevezető

A dzogcsen hagyomány nyugati terjedése láthatólag két eltérő reakciót váltott ki. A legjobb esetben a természetes létállapot (közvetlen élményben: a tudat természete) felismerésérét eredményezi. Azok, akik a „végeredmény álláspontjára” helyezkedve pusztán a bevezetés hallása által ráeszmélnek A Nagy Tökéletességre, magukat saját hajuknál fogva rántják ki a tiszta jelenlét terességébe. Míg azok számára, akik a valóságot bátortalanul közelítik meg, marad a csodálat és az odaadás. Ők valahogy úgy találkoznak a vonaltartó lámákkal, mint a keleti despoták udvarában kérvényező esdeklők: földig hajolva, a magas asztalról potyogó morzsákért könyörögve. Miután a láma kegyelme ragyogó magasságokba röpíti őket,
a könyörgők sütkéreznek a dicsfényben, mígnem eljön a pillanat, amikor többet kívánva ismét a forráshoz járulnak.

Az első válasz lehetővé teszi, egyben megvalósítja a radikális dzogcsen azonnali felismerését, míg a másik, a későbbi korok fokozatos ösvényének előfutára, a kimunkált vagy kulturális dzogcsen. Az előbbi az egzisztenciális élményen és az ősi szövegek ati-jóga tanításain alapul, az utóbbi a guru-apával fenntartott viszonytól, a mahájóga meditációs gyakorlattól és a vallásosságtól függ. Az első eset feltételezi, hogy a tiszta jelenlét kettősségmentes tudatossága nem más, mint a természetes létállapot, vagyis nem tehetünk semmit, hogy elérjük azt, ami már jelen van. A második esetben adott a magunkról alkotott legkevésbé magabiztos és legalázatosabb feltételezés, hogy ugyan reménytelenül elvesztünk jelen születésünk ingoványában, de megpillantottuk a ragyogó fényt odakint, a messzi távolban, és ráleltünk egy becsületes vezetőre, aki képes és hajlandó az odavezető ösvényen eligazítani minket. E második ösvény szemlélete, azaz, hogy az árnyak viszonylagos világában élünk a fény abszolút valóságát kutatva, tagadhatatlan ellentmondásban áll a radikális dzogcsen szemléletével, vagyis hogy már eleve a kifejezhetetlen kettősségmentes valóságban vagyunk, ahol az abszolút
és a relatív egy. Akár a marslakó és a vasaló közötti különbség, ez is lényegi: a fokozatos és az azonnali ösvények nem összevethetőek.

Az Enyhülést lelni a bűvöletben című művében Longcsenpa eloszlatja a gyanút, hogy a fokozatos és az azonnali ösvény kölcsönösen kizárnák egymást, hogy az emberek, akik azokon haladnak, külön világhoz tartoznának. A különbség, úgy tetszik, inkább a különféle személyiségtípusokban rejlik, akik ugyanazt a valóságot ismerik fel, de eltérő látószögből, ugyanazt az élményt olyan gyökeresen eltérő fogalmakkal tudják csak leírni, amelyek eltérő válaszokhoz és eltérő megközelítéshez vezetnek. Az eltérés kétségkívül felületes, akár egy érme két oldala közötti különbség. Longcsenpa felfogása jelen értekezésben az, hogy a fokozatos és az azonnali ösvény megfelel az érme két oldalának, tűnjenek bár egymástól oly távolinak, akár a föld az égtől, mégis kiegészítik egymást. Ha a mahájógát úgy tekintjük a maga kidolgozott vizualizációt és
recitációt tartalmazó szertartásos meditációs gyakorlataival, mint módszert a fokozatos ösvény céljának részleges megvalósítására, az ati-jógát pedig, mint az azonnali felismerés tanításainak forrását, akkor a mahájóga és az ati-jóga ugyanígy kiegészítik egymást, s akár egymást követően, akár egymással párhuzamosan gyakorolhatóak
a fokozatos ösvényen. Az Enyhülést lelni trilógia első két része a mahájógára és a fokozatos ösvényre összpontosít, míg az Enyhülést lelni a bűvöletben az azonnali felismerés és a radikális szemlélet kulcsát tartalmazza. Jelen bevezetőben az ati-jóga oldalát igyekszem megvilágítani. A fokozatos és azonnali egységének
megértése lehetővé teszi, hogy alázattal belássuk esendőségünket, és higgyünk a megtisztulás lehetőségében. Ugyancsak ez teszi lehetővé a bizalmat, mely Garab Dordzse első, lényegbe vágó tanításának megkérdőjelezhetetlen egzisztenciális élményén alapul, s mely a maháati titkos gyakorlásának fenntartására ösztökél.

Longcsenpa e rövid értekezése tehát az eredeti tudatosság kézikönyve a tibeti buddhizmus nagy dzogcsen hagyományából. Tartalmazza azt a tanítást, amely képes azonnal felnyitni szemünket a buddhavalóságra, mely egyben közönséges hétköznapi tapasztalatunk. Azt állítja, hogy jelen pillanatban is a mágikus illúzió igézetében vagyunk, és hogy e tény felismerésével fogalmi börtönünkből rögtön kiszabadulunk egy bűvös valóságba, mely maga a tiszta öröm. E kézikönyv az emberi életet bűvöletként
határozza meg, ám éppen a létforgatag érzékcsalódásának ez a tudatlansága hoz belátást az illúzió Nagy Tökéletességébe. Eleinte egós énünkhöz való vágyódó ragaszkodásunk hevében égünk, és pusztán azáltal, hogy ráeszmélünk csalatkozásunkra, lehiggadunk a valóság születést és elmúlást nem ismerő terében, megpihenésre
és enyhülésre lelve hétköznapi életünk varázsos villódzásában.

Könyvünk munkacíme – Lehiggadás a bűvöletben – a tibeti címnek olyan fordítása, amely a napi huszonnégy órás élményvilágunk mögötti pillanatról pillanatra történő hűvös elmélkedés természetére utalt. E kontempláció felébreszti a mélységes rejtély érzetét, felvillanyoz és felemel, kiszabadítva minket a súlyos és sűrű létforgatag zavarodottságából és kicsinyességéből. E cím továbbá a dualista kétségek feloldásának érzetét is hordozza, ahogyan megpihenünk lazán, gondtalanul felüdülve: fürödve az alapvető tudatosság fényében. A szövegen előttem dolgozó tudósok előtti főhajtás okán végül Enyhülést lelni a bűvöletben címmel kiadott könyvecske tanításaival megbarátkozunk természetes, illúziószerű létállapotunkkal, a rácsodálkozás állapotával, és életünket, mint az érzéki öröm, esztétikai becsesség éntelen káprázatát
éljük tovább.

E könyv tehát a dzogcsen kettősségmentes valóságáról, mint mágikus illúzióról, mint májáról szól: e fennkölt, mélységes és közismert szanszkrit kifejezést azért használom a bevezetőben, hogy megidézhesse a dzogcsen varázslatát, rejtélyét, fényét és szeretetét. Májá ugyanis maga a dzogcsen természete, maga a kettősségmentes valóság. A tibeti mester, Longcsenpa (a második Buddha) az Enyhülést lelni a bűvöletben nyolc fejezetnyi tündöklő tibeti költészetével megrajzolja és felébreszti ezt a valóságot, közben immanenciájára való ráeszmélésre bátorít minket az ati-jóga dzogcsen tanának segítségével. A hétköznapi létezés és a közönséges tudat májájának felismerését célzó
útmutatásokat ráolvasásszerűen szövi bele a nagy indiai pandit, Nágárdzsuna (egy másik második Buddha) összeállította nyolc híres májá-hasonlat kifejtésébe. Eszerint minden tapasztalás olyan, akár múlt éjjeli álmunk, akár egy felülmúlhatatlan mestermágus mutatványa, akár az érzékcsalódás, olyan, mint a sivatagi délibáb, a Hold tükörképe a vízen, vagy a visszhang csengése hegyszirtek között, vagy a felhőtáj, melynek neve a Gandharvák városa, vagy a kísértet jelenése, akár fantom, akár szellem. Ez a
mű tehát az ati-jóga gyakorlati kézikönyve, mely kitárja a kaput a dzogcsen kettőség nélküli valósága, a májá – a bűvös káprázat és boldogság – valósága előtt.

Terjedelem: 112 oldal.