Buddhák
Magyarázatok néhány Buddhista istenséghez
CSENRÉZI ÉS CSENRÉZI MANDALAA Szerető Szemek (szkt. Avalokitesvara, tib. Csenrézi) a Mérhetetlen Együttérzés Buddhája, ezért valójában az összes lény, az összes megvilágosodott, mindent betöltő együttérzésének jelképe. Legáltalánosabb változatában fehér színű, négy kezében kristálymalát, lótuszt, és kívánság-teljesítő drágakövet tart. A jobb kezében tartott kristálymala itt az együttérző cselekedetének jelképe, a bal kezében lévő lótusz a minden dolog eredendő tisztaságáé, és a két középső kezében tartott kívánság-teljesítő drágakő a módszer és bölcsesség egységéé. Teljes gyémántülésben tartózkodik. A férfi buddhák tartózkodnak gyémántülésben, a nők lótuszülésben. A kettő között az a különbség, hogy a gyémántülésnél először a bal lábat tesszük fel a combra, majd rá a jobbat, a lótuszülés pedig fordítva van. Nagyon erőteljes változata, amikor ezer karja van, így segítve a lényeket. Magas tantrikus megnyilvánulása a Tengernyi Buddha, amikor a színe piros és egyesülésben van Vadzsrajoginivel. Magszótagja a HRI. Mantrája: OM MÁNI PEME HUM. A Csenrézi mantráját tartalmazó mandala a dzogcsen látomások mintájára kör alakú, és nagy védelmező jelentőséggel bír. Látása a megvilágosodás magját ülteti a nézőbe. |
![]() |
KALACSAKRA ÉS A KALACSAKRA MANDALAKalacsakra Nyugaton Őszentsége a Dalai Láma beavatásai által vált népszerűvé. Ezek a beavatások a legnagyobb buddhista tömeget megmozgató rendezvények az egész világon. Magas-tantrikus, egyesülésben lévő apa-anya (tib. jab-jum) istenség. A legszerteágazóbb tibeti tantra, amellett, hogy a megvilágosodás közvetlen útja, rendelkezik saját asztrológiai, jóslás, világegyetem leírásokkal is. A Kalacsakra tantra másik érdekessége, hogy rendelkezik azonos sötételvonulás és fénylátomásos rendszerrel, mint a dzogcsen tögál. Kalacsakra Buddhának huszonnégy karja, a vele egyesülésben lévő Visvamata Dákininek nyolc karja van. Az istenség, a mantrájának jelképe és a mandalája védelmező jelkép is, így sokszor tibeti kolostorok külső falára festve is látható.Mandalája a határtalan tér jelképe, ezért egy kör veszi körbe. A kör és a gömb a tibeti hagyományokban a határtalanság jelképe is. A palota négy bejárata és közepe az öt buddhacsalád, az öt bölcsesség, az öt elem (tér, levegő, tűz, víz és föld), az öt irány (négy irány és középpont) jelképe. |
![]() |
ZÖLD TÁRAA Zöld Szabadító (szkt. Tara, tib. Dölma) minden buddha gyors együttérző cselekedete. Valójában a Táráknak sok fajtája létezik, a négy budddha-cselekedeteknek megfelelően. A fehér Tárák a negativitásokat lenyugtató, tisztító cselekedetek végrehajtói, a sárga Tárák a pozitív dolgokat és a bölcsességet növelőké, a piros Tárák a hatalom alatt tartóké, a kékek a gyors haragos tevékenységeké. Ők vannak Zöld Tára kíséretében, mert ő az összes együttes működése. A Zöld Szabadító bal lába előre van tolva, ezzel is jelezve a gyors cselekedetét. Zöld Tára jobb keze az adás tartásában van, bal a menedékadás tartásában, tehát a jobb kezével minden jót megad, a ballal minden negativitástól megvéd. A bal kezében egy kék lótusz szárát is tartja, mely a saját jelképe. Magszótagja a TAM Mantrája: OM TÁRE TUTTÁRE TURE SZOHA |
![]() |
FEHÉR TÁRAFehér Tára (tib. Dölkar) a hosszú élet és a jólét megidézője. Általában csak a hosszú élet istenségének nevezik, azonban mit ér egy nyomorúságos hosszú élet? Ezért a hosszú élet istenségek általánosan a jóléttel is kapcsolatosak. A Fehér Szabadító teljes lótuszülésben tartózkodik. Fehér Tára jobb keze az adás tartásában van, bal a menedékadás tartásában, tehát a jobb kezével minden jót megad, a ballal minden negativitástól megvéd. A bal kezében egy fehér lótusz szárát is tartja, mely a saját jelképe. Magszótagja a TAM Mantrája: OM TÁRE TUTTÁRE TURE MAMA AJU PUNYE DZSÁNÁ PUSTIM KURU SZOHA |
![]() |
MANDZSURIMandzsusri a Bölcsesség Buddhája. Teljes gyémántülésben tartózkodik, jobb kezében a tudatlanságot átvágó bölcsesség kardját tartja, bal kezében egy lótusz szárát, és a lótuszon a Bölcsesség Tökéletességét (szkt. Pradzsnaparamita) jelképező könyv fekszik. Bölcsessége jelképeként a színe sárga, mely néha átmehet sárgás-vörösbe is. Magszótagja a DI Mantrája: OM AH RA PA CA NA DI |
![]() |
SZAMANTABHADRA ÉS SZAMANTABHADRIA kék férfi Szamantabhadra (Minden Jó) a tudatunk határtalan terének jelképe, mely tér mozdulatlannak tekinthet. E térben azonban minden mozgásban van, semmi sincs ami állandó lehetne, és ezt a mozgást a fehér hölgy Szamantabhadra Dákini jelképezi. Láthatjuk, hogy a fentebb leírtak következtében Szamantabhadra teljesen szimetrikus és Szamantabhadri nem. Szamantabhadra a dzogcsen hagyomány ősbuddhája is, minden megnyilvánulás alapja, és a Szamantahadri a minden megnyilvánulás energia-alapjáét. Valójában rajtuk kívül nincs semmi. E jelkép hangban fejezve ki a Fehér Á a thiglében. Szamantabhadrához kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
VADZSRAJOGINIVadzsrajogini (tib. Dordzse Naldzsorma, Gyémánt Jogini) a női buddha archetípus, az összes buddha „társnőjének” tekinthető. A mérhetetlen öröm, gyönyör megtestesítője és egyben a mérhetetlen női bölcsességgé is. Meztelen, vörös színű, színe is a „hő” életenergiát jelképezi. Tankánkon „haladó” helyzetben van, jelezve minden dolog állandó változását. Jobb kezében lévő görbekésével átvágja a kalandozó gondolatokat, így jelzi, hogy mindig a tiszta jelenlét (tib. rigpa) állapotában van. Bal kezében lévő koponyacsészéből az go vérét issza, élvezi a létforgatag lehetőségeit, de nem ragaszkodik hozzájuk. Kathanga-pálcája a férfi buddhával való egyesültségét jelzi. Csontékszerei a létforgatag legyőzését, szép díszei a buddhaállapot megvalósítását jelzik, hiszen a létforgatag és nirvána is az általa megszemélyesített energiából áll. A hozzá kapcsolódó sajátos gyakorlatok a belső hő (tib. tumo) és a vágás (tib. csö). Ijesztőbb megnyilvánulása a Gyémánt Emse és a Nagy Fekete Anya amikor a fejéből egy visító emsefej is kijön. A csö gyakorlatokban kedvelt Nagy Fekete Anya viszont fekete színű is. Vadzsrajoginihez kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
MILAREPAMilarepa (kb. 1052–1135) Tibet híres jógija, a lemondó jógik ideális példája. A tizenegyedik század közepe és a tizenkettedik. Élete első részében a sérelmei megbosszulásért fekete mágiát tanult és harmincöt embert megölt. Később találkozott tanítójával, Marpával, aki különböző próbáknak vetette alá, karmája megtisztítása céljából. Milarepa hosszú ideig gyakorolt egyedül barlangokban, teljesen megvalósítva a repa gyolcsöltözetűek spirituális útját, akik meztelenül jártak, csak egy vékony „lepedőt” viselve. Híres tanítványa volt Gampopa, aki megalapozta a kagyü hagyományvonal kolostori rendszerét, és az Első Karmapa tanítója lett. A másik fő tanítványa, Recsungpa a répa jógik hagyományát vitte tovább. Milarepa annak jelképe, hogy a megvilágosodás elérhető egyetlen élet alatt, még ha negativitás rossz karmájával indul is a gyakorló. |
![]() |
GURU RINPOCSEA tibeti buddhista hagyomány Értékes Mestere (Guru Rinpocse) minden tanító megtestesítője. Ő a már bennünk lévő buddhatermészet megszemélyesítője, ezért csoda által, spontán született, nem a karma következtében apától és anyától. A története szerint 1500 éves volt, amikor a nyolcadik században Tibetbe vitte a buddhizmus és még most is él egy közeli világegyetemben, Nagjab-ban, ahol a vérivó szellemeket (szkt. raksassza, tib. szimpo) nevelgeti jobb belátásra. Guru Rinpocse huszonöt fő tanítványa évszázadokon keresztül újraszülettek és máig ők Tibet legnagyobb mesterei. Az általa és segítői által elrejtett tanítások (tib. terma), „rejtett kincsek” máig a tibeti tantra és a dzogcsen legfontosabb útmutatásai. Ő mondta, hogy ha valaki rá gondol, ő abban a pillanatban ott lesz vele. Nyilván, mivel a tudat természetének megszemélyesítője, nem is lehet eltávolodni tőle. Nem csak megvilágosodott mester volt, hanem nagy mágus is, így aztán különböző csodákat tett, hogy meggyőzze a babonás tibetieket a spirituális út helyességéről. Magszótagja: HRI Mantrái közül a legismertebb: OM ÁH HUM BENZA GURU PEMA SZIDDHI HUM vagy OM ÁH HUM VADZSRA GURU PEMA SZIDDHI HUM Guru Rinpocséhez kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
SÁRGA DZAMBHALADzambhalának – mint általában a tibeti istenségeknek – öt aspektusa van, de a Sárga és a Fekete az elterjedtebb, főleg az előbbi. Sárga Dzambhala a Buddha Ratnaszambhava kisugárzása. Jobb kezében drágakövet, balban a drágaköveket okádó monguzt tart, így ő a jószerencse, erkölcsi tisztaság, hosszú élet, intelligencia növelője, az anyagi és szellemi szükségletek kielégítője. Sárga Dzambhalát a Fekete Dzambhalával együtt az Ezerkarú Csenrézi kíséretében is láthatjuk, ebben az esetben a sárga megad minden jót, a fekete elhárít minden negativitást. Mantrája: OM DZAMBHALA DZALEN DRAJE SZOHÁ |
![]() |
GYÓGYÍTÓ BUDDHAA lápisz lazuli színű Gyógyító Buddhát megismerhetjük mantráján keresztül. A Gyógyító Buddha rövid mantrája: TEJATA OM BEKANZE BEKANZE MAHA BEKANZE RADZA SZAMUDGATE SZOHA A tejata buddhák megszólítása, és az om a mantrát bevezető szótag, a bekanze a fájdalom megszüntetését jelenti, a maha bekanze a fájdalom nagy megszüntetését. Az első bekanze a valódi szenvedés fájdalmának megszüntetését jelenti, nem csak a betegségekét, hanem az összes problémáét. Megszünteti a halál és újraszületés fájdalmait, melyeket a karma és a zavaros érzelmek okoznak. Az első bekanze megszünteti a test és a tudat összes problémáját, beleértve az öregséget és betegségeket is. Gyógyító Buddhához kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
AMITÁBHA BUDDHAA Határtalan Fény Buddhája (szkt. Amitábha, tib. Öpame) az öt buddhacsalád egyike, ahol a gyémánt családot Aksobja (a mandalában kelet), a drágakő családot Ratnaszambhava (a mandalában dél), a lótusz családot Amitábha (a mandalában nyugat), a cselekedet családot Amogasziddhi (a mandalában észak) és a tathagata családot Vajrocsana (a mandalában közép) jelképezi. Amikor Amitábha, Csenrézi és Guru Rinpocse összefüggésében nézzük, Amitábha az igazságtest (szkt. dharmakája, tib. csöku) fénye, Csenrézi a gyönyörtest tökéletessége és a Guru Rinpocse a megnyilvánuló varázstest jelképe. Általában minden buddhista országban népszerű, például Amida néven Kínában és Japánban is. Magszótagja a HRI. Mantrája: OM AMI DEVA HRI Amitábha Buddhához kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
GANÉSAGanésa, aki Ganapati és Vinajaka néven is ismert, a hindu panteon egyik legnépszerűbb istensége, de a dzsainisták és buddhisták is átvették, gyakorlatát gyakorolják, mantráját mondják. Elefántfejével az akadályok elhárítója, és ugyanakkor az intellektus és bölcsesség istene is. Az indiai ganapatya szekta fő istenségének tekinti. A tibeti buddhizmusban a gazdagság, bölcsesség és élethossz növeléséért végzik gyakorlatait, helyezik gazdagság és hosszúélet vázákba mandaláját és mantráját. |
![]() |
MAHAKALA„Mahakalák a tibeti buddhizmusban A Mahakalák általában két holttesten állnak, amely a negativitások halálát, a negatív minták teljes kiirtását jelképezik, ahogy a halott test sem éled már föl. Nagyon fontos tudni, hogy mit jelképeznek a Mahakalák, mert sokan a gonosz szellemlényekhez vagy a Halál Urához való ragaszkodásnak gondolják, akik készek felfalni vagy megtámadni őket. A sok jelképet nehéz megértenünk, de a felébredett együttérzés a Mahakalák lényegi tulajdonsága. Ő sosem árt a lényeknek, hanem megvilágosodott tudata folyamatos játékával az érző lények hasznára van. A fő Mahakalák alakja a különböző hagyományvonalakban változó. Itt van például a hatalmas szájjal rendelkező Kétkarú Nagy Fekete Köpeny Mahakala a karma-kagyü hagyományban, a Négykarú Mahakala a drikung-kagyü hagyományban, a Hatkarú Mahakala a sangpa-kagyü és a gelug hagyományokban, a Kétkarú Pandzsaratha Mahakala a szakja hagyományban. A nyingma hagyományban Maning Mahakala nem számít fő védelmezőnek, mert ott Ekadzsati a fő védelmező. Habár a Mahakalák lényege a felébredett együttérzés, mindegyik Mahakala nem Csenrézi haragos megnyilvánulása, mint ahogy általában tanítják. A Hatkarú Mahakala Csenrézi megnyilvánulása, a Négykarú Mahakala Csakraszamvara (tib. Korlo Demcsog) megnyilvánulása, és a Kétkarú Nagy Fekete Köpeny Mahakala Szamantabhadra megnyilvánulása, aki főleg a Karmapák védelmezője volt, és így vált hagyományuk védelmezőjévé is. A Kétkarú Pandzsratha Mahakala Mandzsusri megnyilvánulása, és pálcát tart mellyel Mahakalák tömegét árasztja ki. Részlet Urgyen: Karma Paksi c. könyvéből, amely a Samadhi Kiadó gondozásában jelent meg. |
![]() |
SÁKJAMUNI BUDDHASákjamuni Buddha a történelmi Buddha, akit általában mindenki Buddhakánt ismer. Nevének jelentése Szkíta Bölcs (szkt. Sakjamuni, tib. Sakja Tupa), mely származására utal. Királyi családban születik, de ifjú királyként, amikor már felesége is van, megszökik a palotából, koldus-jógiként él, a megvilágosodás útját keresve. Harmincöt éves korában megvilágosodik, és aztán hatvan éven keresztül tanítja a buddhizmus útját, mely teljesen tapasztalati tudás, ahogy ő is mondta élete végén: „Ne higgyetek el semmit pusztán csak azért, mert én mondtam”. Megvilágosodásakor, mivel látta, hogy az állapot szavakkal kifejezhetetlen, elmondhatatlan, a földet hívta segítségül, hogy adjon jelet. A föld erre megremegett. Ezért a képeken és szobrokon őt a jobb kezével földet érintő helyzetben ábrázolják. Öltözete egyszerű szerzetesruha, de láthatjuk, hogy a mahamudra és dzogcsen tibeti hagyományokban az egyszerűség sokkal előnyösebbnek tekintett, mint az agyonbonyolított dolgok. A tudat természete a legegyszerűbb, sőt annyira közönséges, hogy mindenkinek egyforma, mégis az ezzel való azonosulás a legközvetlenebb mód a megvilágosodásra. (Megjegyezzük, hogy nem lehet a tudat természetével nem azonosulni, de meg lehet róla feledkezni.) Mantrája: OM MUNI MUNI MAHA MUNIJE SZOHA Sakjamuni Buddhához kapcsolódó termékek a Samadhi kínálatában >>> |
![]() |
Az oldalon található magyarázatok szerzője: Urgyen.