Szélcsengő faragott bagoly állat figurával

3200 Ft

Elfogyott

Leírás

“A kínaiak úgy tartják, hogy a szélcsengővel a mérgező nyilakat / a sha-t /, vagy a rossz csillag kombinációkat tudjuk semlegesíteni és hatástalanítani, a szélcsengők, nemes hangjával. Ezenkívül, pozitív értelemben, pedig a jó energiákat tudjuk gerjeszteni, vagy felélénkíteni a stagnáló chit. A nyugati életmódú ember számára, ez a magyarázat, lehet, hogy egy cinikus mosollyal elintézhető. Azonban, tudnunk kell, hozzá, némi alap információt, azután már, mosolyoghatunk, és lám-lám nekünk is van legalább egy, szélcsengőnk. A feng szó jelentése szél. A szél, mint tudjuk a Földön és az Univerzumban, igen, széles skálájú energiákkal rendelkezik. A langyos, felüdítő fuvallattól, az orkán erejű szélig, ami mindent elsöpör. A Feng Shui egyik ágazata az ősidőktől, a természet megfigyelésén, és analitikus értékelésén alapult. Ez az õsi tapasztalat, a természet rendje és annak, az ember számára, hasznos figyelembe vétele, számos kultúrában előfordul. A kínai Feng Shui mesterek, évezredeken át, tudatosan figyeltek a szél energiájára. A háborúk idején különösen, fontos volt, hogy honnan fúj a szél. De a területeiket is a szél milyenségéről nevezték el. A szélhez tartozó trigram ……, a ba –gua-ban a SZUN.
A szélcsengő / feng-ling /elődje a futaku-harang, mely a buddhista csarnokokban és haranglábakon lógott Kínából származik. A Kamakura kortól /1192-1333/ került át Japánba. “

Kérdések és Válaszok

Még nem érkezett kérdés

Kérdezzen

Kérdését a weboldal képviselője vagy egy másik vásárló fogja megválaszolni.

Köszönjük kérdését!

Kérdését megkaptuk és hamarossan válaszolunk. Kérjük, ne küldje el újra ugyanazt a kérdést.

Hiba

Warning

Hiba történt a kérdés mentése közben. Kérjük jelezze a weboldal üzemeltetőjének. További információk:

Tudja a választ erre a kérdésre?

Köszönjük válaszát!

Válaszát megkaptuk és hamarosan közzétesszük. Kérjük, ne küldje el újra ugyanazt.

Hiba

Warning

An error occurred when saving your answer. Please report it to the website administrator. Additional information: