Urgyen: Egység a kettősségben – Az urbán jógi legendája (szemelvények, apró szövegrészletek)
Az alábbiakban a Samadhi által kiadott Urgyen: Egység a kettősségben – Az urbán jógi legendája c. könyvből közlünk rövidebb szemelvényeket. Könyvünk megvásárolható:
A könyv borítóján lévő alak Guru Dordzse Drollö, aki Guru Padmaszambhava nagyon ijesztő megnyilvánulási formája. A nevének szó szerinti jelentése Gyémánt Pocak Mester. E furcsa név a működésére utal, hogy elnyeli a démonikus erőket, és nagy hasa kell legyen, hogy mind elférjenek benne. Az Őrült Bölcsesség megtestesülésének tartják. Ez azt jelenti, hogy mivel minden helyzetet ural, örömtelien táncol a vemhes tigrisen, aki a normál tigrisnél is ingerlékenyebb, és aki elől félelmében a „normális” ember messze futna. Dordzse Drollö minden helyzet hatalma alatt tartásával, mindig pontosan megfelelően cselekszik, habár ez nem biztos, hogy a megszokott általános mód, és ezért a logikus, racionális gondolkodás számára kiszámíthatatlan. Ő a terma kincsek elrejtője, és a négy buddhacselekedet véghez vivője is, melyek minden negatív, démonikus dolog lenyugtatása, minden belső és külső jó növelése, minden jelenség hatalom alatt tartása és a gyors, erőteljes, ijesztő azonnali megvalósulás tevékenysége.
“Az Öreg Kán albérletben lakott és általában ott is faragott, abban az egy szobájában, így aztán minden tele volt forgáccsal. Az udvarhelyi orvosok, ügyészek, az ottani felső tízezer vásárolták munkáit, de nagyon sok műve van szerte a világon. A munkák, melyeket e kör sűrűn vásárolt tőle: Ady Endre, Orbán Balázs, József Attila, Krisztus és a Hunok csatája a rómaiakkal. Sokszor segítettünk neki e fa domborművek faragásában. Nekem is volt olyan esetem, hogy egy Orbán Balázst nagyoltam neki előre, de belevágtam egy olyan részbe, ahol már nem tudott kijönni a nagy bajusz, de az sem volt gond, hisz rögtön mondta: „Nem baj, lesz belőle Ady”. És nekifogtam egy másik Orbán Balázsnak. Csak akkor volt gond, ha nem volt elég deszkája, mert az is sokszor előfordult. A Hunok csatája a rómaiakkal volt számára kissé nehéz, mert azon volt öt lovas hun és két mezítlábas római. Így aztán mindig elment egy ismerőséhez, aki szerinte nagyon jól tudott lovakat rajzolni, és segített abban neki. Na, és a szobája közepében ott volt a Rózsi nevű fűrészporos kályha. Ez azért érdekes, mert azon főztünk, ott melegítettük a mosóvizet, és így aztán előfordult, mivel csak egy nagy tál volt, hogy az étek közé ruhadarab vegyült. A Kán a tojásrántottát sok zöldséggel szerette, talán mert hirtelen nem volt kéznél több tojás, így aztán telerakta zöldséggel a tálat, és ráütött egy tojást. Persze a tojás nem is látszott. Mi nagyon élveztük a nála töltött időt, ott napirenden voltak a különleges élmények. Persze ezt még a szüleink sem nézték jó szemmel, de minket ez nem érdekelt. Ő nem csak faragott, hanem nagyon jó, mély értelmű versei is voltak, mint a következő ötsoros: „Magam vagyok, s az isten valahol; az úton, mely nem visz sehova; csak unottan vonszolom a testem; nem nézek már sem erre sem amarra; nevem senki, semmi, volt, nincs már”. Ebből nekem is adott egyet a csodás doktori írásával, és amikor kitettem a szobám falára, nem tetszett nagyon anyumnak. Ő úgy gondolta, hogy túl nihilista. Ki érti ezt? Az Öreg Kán nagyon hangos is volt. Általában úgy jött be a kocsmába, a Park vendéglőbe, ha minket látott, hogy „Az időrabló mindent lát, a mongolisten mindig győz. Pfu.” Nyilván ez az Omega együttes számának a sajátos változata volt. Mindig pipázott. Ha nem volt dohány, akkor szárított szőlőlevelet, diófalevelet tett a pipájába, vagy a pipa üresen lógott a szájában. Ja, sokszor volt nála szilvapálinka. Az úgy adódott, hogy felment az orvoshoz a kórházba, akihez a faragványát vitte, az meg a fizetség mellé adott egy páleszt is. Abban az időben divat volt az orvosoknak a hálapénz mellé pálinkát is adni. Na így aztán hozta az elegánsan becsomagolt szilvapálinkáját, mondván: „Aludtam egyet a dokinál a műtőasztalon, fáradt voltam, most már ihatunk.” Nagyon elegánsan is tudott járni, mert a felső tízezer adott neki öltönyöket, de talán ezeket többször láttuk nála a szekrényében, mint rajta. És volt egy nagy irománya a világegyetem fejlődéséről, lüktetéséről, nem hitt Istenben, de ha mostani buddhista szemmel nézném, sok sajátos meglátás volt benne. Ezekre magától jött rá, mert nagy koponya volt ám. Érdekes módon, kilencven után, amikor már a hangoskodás divat lett, ő lemondott a piáról. Én kilencvenötben találkoztam vele utoljára. A Küküllő szálloda teraszán ültünk. Ő kávét ivott, én sört. Mondta: „Hallom hindu lettél.” Én: „Nem, buddhista.” Ő: „Fóka, te sosem szerettél kapálni.” Ez volt a véleménye. Hahaha! Halála után barátunk, Boros Csaba kopjafát állíttatott az emlékére. Nyugodjon békében a mongol-hun istenei között!”
“Abban az időben három évig vegetáriánus voltam, és Sirilla tanácsára a hóban futottam mezítláb. Olvastam mindenféle ezoterikus könyvet. Egyik nap, amikor mentem a blues klubba, Zöldi volt a jegytépő, és azt mondta: „Jó, hogy jössz, mert itt van egy érdekes fazon, aki valamiket motyog és buddhistának mondja magát!” Ott ült a srác a lépcsőn, valóban volt a kezében valami és motyogott. A kezében lévő dolog egy huszonhét szemből álló mala (buddhista olvasó) volt, melyet ő készített számológép golyókból. Emlékezhettek, régen az iskolákban és a diákoknak is voltak olyan számológépeik, hogy a piros és fehér golyókat kellett ide-oda húzogatni egy-egy dróton és volt tíz sor egymás felett. Hát olyan golyókból állt a mala. Aznap a bevételből megvettem a malát és egy buddhista könyvet is, mely számomra akkor körülbelül olyan betűkkel volt írva, mint az egyiptomi hieroglifák. Tibeti betűk sokasága volt és minden sor alatt magyarul is a fordítás. Az Együttérzés Buddhájának (szkt. Avalokitesvara, tib. Csenrézi) szertartása volt, melyet később sokat gyakoroltam. Csöpellá közössége adta ki, még az első kiadás volt. A srácot csak egyszerűen Rumcájsznak neveztük, mert azt mondta, hogy Nagyváradon így hívják. Sokszor kérdik, hogyan lettem buddhista, valami nagyon ezoterikus történetre gondolva, és akkor nevetve el szoktam mondani ezt a történetet.”
Az első a menedékvétel és a megvilágosodott tudat kifejlesztése. Nyilván, itt meg kell értenünk, hogy mi is a buddhista menedék. A buddhista menedék maga a védelem minden helyzetben. Az nem menedék, hogy menedéket veszünk egy lámától, és ő a hajunkból kicsit kivág, ad egy áldást és egy buddhista nevet. Ez nem menedék. Ez lehet a menedékadás külső rítusa, de a menedéknek bennünk kell beérnie. Attól, hogy előbb Sándornak hívtak, és most Urgyennek, nem változott semmi. A menedék a buddhatermészetünk átélése, és akkor nem is kell semmi külső rítus hozzá, mert már eleve rendelkezünk vele. A megvilágosodott tudat kifejlesztése az, hogy nem csak saját magunk számára szeretnénk
elérni a buddhaság állapotát, hanem minden lény hasznára, hiszen ők is ugyanúgy szenvednek a létforgatagban. Tehát, az első gyakorlatnál, mely a menedékvétel és a megvilágosodott tudat kifejlesztése, teljes leborulásokat végzünk a jelképünk előtt, mely általában egy menedékfa, és közben mondjuk az ennek megfelelő imát. A második gyakorlat a Gyémánt Tudat meditáció. A bönben másképp nevezik ezt az istenséget, de a lényege ebből a szempontból azonos. E gyakorlat a karmikus lenyomatok megtisztítására van. Aztán jön a harmadik gyakorlat az érdemek halmozására, ez a mandalafelajánlás. Ha valakinek nincs elég érdeme, nem tud spirituális utat járni, mert akadályokba fog ütközni, melyek letérítik a spirituális útról. Eleve a becses emberi testben születés is múlt életek érdemeinek eredménye. A ngöndro utolsó gyakorlata a gurujóga. A gurujógának a tibeti hagyományokban nagyon sok változata van, de mindenképp a tibeti hagyományok szíve. A gurujóga a guru tudatával való egységet jelenti, ami maga a mahamudra és a dzogcsen állapota.
A tibeti gyakorlásnak ezt a formáját, a három éves elvonulást a Nagy Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje ültette ebbe az alakba. Ő a tizenkilencedik századi nagy rimemester volt. A rime a szektásságot meghaladó mozgalom volt, melynek képviselői voltak a Karmapák, Mahasziddha Karma Csagme, Rigdzin Mingyur Dordzse, Dzsigme Lingpa és a tizenkilencedik században teljes körű mozgalommá vált olyan nagymesterek mellett, mint Dzsamjang Khjence Vangpo, Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje, Patrul Rinpocse, Csoggyur Lingpa, Dzsu Mipham és mások. Ők a nyingma, kagyü és szakja hagyományokból kerültek ki, de a mostani Dalai Láma is ilyen rimemester a gelug hagyományból. A tizenkilencedik század rimemesterei egyben tertönök is voltak, vagyis a „rejtett kincs” termák megtalálói. Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje újraszületése a Második Dzsamgön Kongtrul a Tizenötödik Karmapa fiaként jelent meg a lények javára. Így aztán a karma-kagyü hagyomány vezetői a mindenkori Karmapa mellett a Négy Régens, akik Samar Rinpocse, Szitu Rinpocse, Gyalcab Rinpocse és a Dzsamgön Kongtrul Rinpocse. Tehát, a Nagy
Dzsamgön Kongtrul a tizenkilencedik században megírta az „Elvonulási kézikönyvet”, mely azóta is mintául szolgál, főleg a kagyü és nyingma elvonulásokhoz, melyet ők együttesen a gyakorlás vonalainak neveznek, jelezve teljesen gyakorlati hozzáállásukat, sokszor teljesen mellőzve a filozófiákat. Ezt az „Elvonulási kézikönyvet” én is megvásároltam Indiában angolul, és eléggé kitanulmányoztam. Dzsamgön Kongtrul leírja benne, hogy miért három éves az elvonulás. Nyilván a három év ilyen intenzív elvonulás alatt a gyakorló teljes képet kap az adott vonal gyakorlási rendszeréről, hogy ha már láma lesz tudja mi miért és hogyan van. Azonban ennél van egy sokkal fontosabb megközelítése is. Dzsamgön Kongtrul leírása szerint ha a mostani emberi életet száz évre számoljuk, akkor a három éves elvonulás annak arányában könnyedén a teljes megvalósítást, a buddhaságot eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen elvonulás után az illető megáll a saját lábán, és halad a maga útján. A szerző kifejti a következőket. A spirituális gyakorlás nagy akadálya a hétköznapi karmával való állandó szembesülés. Ha valaki hétköznapi életben gyakorol, gyakorlása háromnegyedét leveszi a karmával való állandó szembesülés, és negyed részben alakul a buddhabölcsesség. Azonban, ha valaki ilyen szigorú elvonulást végez, ott nagy részét az akadályozó karmának kiiktatja arra az időszakra, tehát gyakorlása negyedét foglalja le a karmával való szembesülés, és három negyed részben alakul a buddhabölcsesség. Így aztán három év végeztével, amikor az elvonulásából kijön, olyan stabil lábakon áll, hogy könnyedén veszi a hétköznapi akadályokat és tovább fejlődik.”
“A Mahakala szertartás a nagyterem jobb oldalán lévő Mahakala teremben volt. A Mahakala terem ajtaját egy hatalmas Mahakala fej díszíti, azt is jelezve, hogy tilos oda bemenni. Hát, pedig nekünk, nyilván a
bemutatkozás következtében, amit éreztem, hogy így jó, meghívásunk volt. Mentünk, és le is ültettek a Mahakala terem végébe, majd becsukták az ajtót. Gyalcab Rinpocse, körülbelül negyven szerzetes, Kati és én ültünk a teremben. Kati meg is volt kissé ijedve, bennem is az adott erőt, hogy tudtam, nekem mindennapi gyakorlatom. Pedig azelőtt már láttunk egy-két ijesztő szertartástermet, Mahakala barlangot és hasonlókat. De milyen volt ez a terem? Elmesélem, mert nem valószínű, hogy az olvasót beengednék egyáltalán, idáig senkit sem hallottam, hogy járt volna e teremben, jó, nem Rumtekben, hanem e teremben, és fénykép meg biztosan nincs ezekről. A teremben szemközt három hatalmas szobor volt, van, körülbelül négy-öt méteresek. A termet úgy oldották meg, hogy elől, a szobroknál a mennyezet magasabb, hogy férjenek el. A három szobor közül a középső főalak a Mahakala Bernagcsen Nagy Fekete Köpeny, tőle jobbra, szemből balra, Palden Lhamo Rangdzsung Gyelmo Önkéntelenül Keletkezett Királynő ül az öszvérén, a főalaktól balra, szemből jobbra, Vadzsraszáddhu Dordzse Legpa Kitűnő Gyémánt ül az egybecsavarodott szarvú kecskéjén. Tudjátok, ahogy e három a Karma Paksi szertartásban és thangkaképeken is van. Már ez is elég volt, de a terem egyik oldalán ültünk, a másik oldala meg tele volt szobrokkal és a védelmezők eszközeivel. A falak teli festményekkel és valódi tigrisbőrökkel.
Körülbelül négy órás Mahakala szertartás volt, melynek egyharmadát ismertem az elvonulásomból. Közben bizonyos résznél, amikor a védelmezők is ettek, mi is ettünk. Ez nem annyira gánacsakra volt,
hanem mindennapi szertartás. Tugpát (tibeti marhahúsleves sok tésztával és kockahúsokkal) adtak olyan szerzetestálkában, csak nem volt kanál. Mindenki itta belőle, forgatva, kiegyensúlyozva, kijátszva
belőle a tésztát és a húsokat. Akkora szertyim volt, mint egy vödör. Szertyim az a réz dupla-edény, melyet bizonyos felajánlásokhoz használnak. Nálunk is látni hasonlót üvegből is. Tudod, amikor a felsőt tele tudod tölteni és ha túlfolyik, belefolyik az alsóba. Szer aranyat jelent. Csögyal Namkhai Norbu szerint azért, mert eredetileg, még a buddhizmus előtti bön korszakban aranyport szórtak a folyadékba. Tehát az edényt feltöltik valami itallal, ami lehet tea is, de a sör jobb az aranyszíne miatt és beleszórnak valamit, hogy gazdagabb legyen. A beleszórt dolog lehet rizs vagy teafű is, de a vizualizációban úgyis értékes anyag. Itt ebben a szertyimben nem tudom, hogy mi volt a folyadék, de azt láttam, hogy a szerzetes odament egy ujjnyi vastag aranyrúddal, de az is lehet, hogy sárgaréz volt, a reszelővel reszelte, és hullott bele a por. Volt ott sok minden, csak ez a hatalmas szertyim megragadta a figyelmem, mert az enyém, vagy amit Taron használtunk, araszos volt a két edény együtt. Nyilván egy nagy kolostorban más a helyzet. Végigültük a szertatást és amikor kijöttünk a teremből ránk támad egy német hölgy. Az volt a baja, hogy ő már fél éve élt a kolostor melletti másik szállodában, és sosem engedték be a Mahakala terembe, és kérdezte, akkor minket hogyan. Mondtam, hogy ezt a szerzetesekkel kell tisztáznia. Hát ezt jelenti egy Dalai Láma levél és az, hogy látnak szerzetesruhában a mestereddel, akit ráadásul tisztelnek, gondoltam én. Sokan járogatnak Indiába, manapság divat, de valóban hozzá jutnak az értékes tanításokhoz, vagy csak a külső látványosságokhoz? Egy kolostorban valaki honnan ítélje meg, hogy te mit tudsz? Látja képen a szerzetes ruhádat és a hiteles mestered, az már egy kis garancia, hogy az illető nem teljesen zöldfülű, valószínű már rég túl van az előkészítő gyakorlatokon és hasonlókon.”
“Dordzse Drollö maga a Karmapa. Második Karmapa Karma Paksi a Dordzse Drollö megnyilvánulása volt Karmapaként. Dordzse Drollö Guru Padmaszambhava nyolcadik aspektusa, aki Tibetben és Bhutánban működött és nagy szerepe volt a termák (rejtett kincsek) elrejtésében. Dordzse Drollö jelentése szó szerint „Gyémánt Pocak”, ami van is neki, hogy az összes negativitást el tudja nyelni, férjen el, de általában az „Őrült Bölcsesség” megtestesülésének tartják. Dordzse Drollö buddhacselekedete nem kiszámítható a racionális számítgatásokkal, ő teljesen kiszámíthatatlan, és ezért az átlagember számára cselekedetei
őrültségeknek tűnhetnek, de ő mindig a legnagyobb és leghatékonyabb együttérzés módján cselekszik. Például, annyira „őrült”, hogy vemhes, dühös tigrisen gyönyörűséggel táncol! Uralja a helyzetet, mert minden helyzetet ural, és így a tigris a segítsége. Ez azt is jelenti, hogy azok a helyzetek, melyek másoknak kilátástalanok, számára nem hogy ellentétesek, hanem segítők. Gondoljunk a csö ego átvágása szertartás
logikájára, „minél nagyobb a démon, annál nagyobb a segítség” amikor a démon már a barátunk.”