Mit láthat a szem? – A Meztelen látás c. könyv előszava

Mit láthat a szem?

Csak a világ közönséges fénye által megvilágított világi tárgyakat? Vagy maga a szem a megvilágosodás forrása is lehet? Amikor a szemek meg vannak fosztva a fénytől – például, amikor hosszú ideig egy sötét szobában ülünk – végül fényt kezdünk látni ott, ahol nincs: absztrakt foltok és fényesők jelennek meg a sötétségből, végül gazdag látomásmezővé változva, tárgyakkal és lényekkel telítve. A szem miért válaszol ily módon a sötétségre? A szemek akkor is szokatlanul működnek, amikor eláraszt a fény. Például az égboltra nézve olyan tárgyakat látunk, melyek nincsenek rajtunk kívül, hanem magukban a szemekben vannak – lebegő részecskék, foltok és kacskaringók –, és idővel teljes látomásos tapasztalások jöhetnek, valóságos jelenetek, melyek, mintha ki lennének vetítve az égboltra. Amikor a szem ilyen látomásos képekkel találkozik, ez „látás”? És ezek a tünékeny és végső soron „valótlan” látomások mit sugallnak a tárgyakról a közönségesebb látomásunk világában?
E könyv ezeket a látással kapcsolatos kérdéseket fejtegeti a buddhista jógik tanulmányain keresztül, akik sötét szobákban ülnek, és eget néznek a világos látomások tapasztalása céljával. Ezek a meditációs gyakorlatok népszerűségre emelkedtek a tizenegyedik században a tantrikus buddhizmusban, mely az indiai hagyomány része volt Időkerék (Kalacsakra) néven, valamint a Nagy Teljességnek (dzogcsen) nevezett tibeti mozgalomban. E két csoport a tapasztalást a test érzékrendszerével kezdi, és megtalálják a teljes elmerülést a sötétségben vagy a fényben a nézés szokatlan eseményei eredményeként, és ezek az események módszerekként használhatók a régóta fennálló buddhista kérdés folytatására a megnyilvánulásokról. A látomás így érdeklődésünk útjává válik, hogy a dolgok valójában úgy léteznek, ahogy megjelennek, vagy a dolgok szilárdaknak, állandóknak és jelentéssel bíróknak látszanak, habár valójában káprázatosak, mint a sötétben megjelenő fénylátomások.
A következőkben két látomásos gyakorlatot tárgyalok, melyeket általában „sötét elvonulásnak” és „égnézésnek” neveznek. Miközben én néhány hagyományos leírást adok a látomás gyakorlásával kapcsolatos technikákról, főleg a buddhista intellektuális és filozófiai válaszokat érintem: ahogy a buddhisták értelmezik a látomásokat, és az ő véleményük a végső jelentésükről. Az úton rátekintek néhány provokatív eszmére, melyek a látomásos programokkal kapcsolatban megjelennek, mint annak hangsúlyozása, hogy a vallásos igazság, mint az üresség (sunyata), nem a belső mentális átlátással van megközelítve, hanem látható a külső világban – a szemek kapui által felismerve.

Forrás: CHRISTOPHER HATCHELL: MEZTELEN LÁTÁS

Fordította: Urgyen.

Kapcsolódó tartalom: a Samadhi könyvkínálata >>>