A gyémántjogar magyarázata
A gyémántjogar
Lótuszban Született Mester a jobb kezében vadzsrát tart. A vadzsra a vadzsrajána tibeti buddhizmus legfontosabb szimbóluma. A buddhizmust többféle módon lehet osztályozni, de általában három vonalat szoktak megkülönböztetni, melyek egymásra épülnek. Az első a hinajána (Keskeny Út), a második a mahajána (Nagy Út), a harmadik a vadzsrajána (Gyémánt Út). A Gyémánt Út tartalmazza az előző kettőt, sokszor előkészítőinek tekintve őket. E hármas felosztásban a dzogcsen a Gyémánt Úthoz kapcsolódik. A dzogcsenpák (dzogcsen mesterek) által sokszor hangsúlyozott felosztás azonban a szutra (Keskeny Út és Nagy Út), tantra (Gyémánt Út) és dzogcsen (az Ön-felszabadulás Útja). De honnan jön e kitűnő spirituális útnak, a Gyémánt Útnak az elnevezése?
A vadzsra szanszkrit kifejezés, gyémántjogart jelent, tibeti megfelelője a dordzse. A jogar a különböző kultúrákban a fő istenek hatalmának volt a jelképe; ezzel a szimbolikus jelentőségű eszközzel képessé váltak például villámokat szórni. A buddhizmusban azonban – különösen a tantrikus tibeti buddhizmusban – a hatalom fogalma a szokásostól gyökeresen eltérő. Itt az egyetlen hatalom, az egyetlen menedék nem más, mint az ürességtermészet megvalósítása. Ezt az állapotot jelképezi a gyémántjogar. A gyémánt is lerombolhatatlan csakúgy, mint az üresség megélése általi buddhaállapot. Sőt, ez a lerombolhatatlan lényegiség változatlanul mindig is bennünk volt, csak felszínre kell hoznunk, engednünk kell, hogy megnyilvánuljon. Ez a megvilágosodás. Jobban megérthetjük, ha megvizsgáljuk a gyémántjogar alakját. E vizsgálathoz az ötágú gyémántjogart választottuk (négy irány és a közép), amely a legnépszerűbb vadzsrafajta a tibeti buddhizmusban.
A gyémántjogar vizsgálatánál rögtön feltűnik, hogy két, egymással teljesen szimmetrikus részből áll, középen egy gömbbel. A gömbből csak egy van, ezért érdemes ebből az egységből kiindulnunk. A középen lévő gömb tudatunk határtalan terét jelképezi. A buddhizmusban általában, de a tibeti tantrikus buddhizmusban kiváltképpen a gömb a határtalanság szimbóluma. Ezen elmélet szerint, ha valami szögletes, akkor a különböző részei behatároltak, vagyis nem határtalan. A gömböt bármeddig nagyíthatjuk vagy kicsinyíthetjük, az ugyanazt a határtalanság-képzetet hordozza. Ez az oka annak, hogy a tibeti mandalákat is egy gömb veszi körül; és ennek megfelelője a kétdimenziós képi ábrázolásban a mandala köré rajzolt kör. Tudatunk e határtalan terében jelenik meg minden, és oda is olvad vissza. Ezen kívül nincs semmi. Fontos tudni azonban, hogy a tibeti buddhizmusban ezt nem tévesztik össze a kozmikus „egy-tudattal”, mint a nyugati pszichológiában vagy a modernebb ezoterikus irányzatokban. Mindenki tudatának határtalan tere ugyanis egyforma, tapasztalása szempontjából mégis mindenkié teljesen „egyéni”. E végtelen tér magában rejti az összes lehetőséget, vagyis benne bármi megnyilvánulhat, tehát nem a semmi. E lehetőségét nevezik világosságának. Egyszerre határtalan üresség és fényesség; ezt fejezi ki a középen található gömb.
Láthatjuk, hogy e középen lévő gömbből két irányban egy-egy nyolcszirmú lótusz jelenik meg. A lótusz a tisztaság jelképe is, és nyolc szirma a szívközpontunkban lévő nyolc energiacsatorna-leágazást jelképezi. Az előbbi gömb – a határtalan teresség – az energiatesten belül, a szívközponton keresztül tapasztalható meg. A gyémántjogaron a lótuszokból öt küllő jelenik meg négy irányban és középen, az öt energia jelképeként. Minden ebből az öt energiából áll, mely lehetőségként van jelen a tudatunk határtalan terének „egyedüli gömbjében” (thigle nyácsig). Ez az öt energia a föld, a víz, a tűz, a levegő és középen a tér, mely magában foglalja az előzőeket.
A probléma ott kezdődik, amikor a megnyilvánulásokat nem a saját tudatunk megnyilvánulásainak tekintjük, mivel akkor létrejön az én és a más képzete; és a más azonnal kétféle lesz: aki (ami) én-képzetünknek élvezetet okoz, illetve aki (ami) veszélyezteti azt. Ebből ered a „bemozdulás” két iránya: a megragadás és az utálat. E megragadás és utálat egész életünk során jelen van kisebb-nagyobb mértékben minden dologgal kapcsolatban; nyilvánvalóan az emberek vonatkozásában e kettősség sokkal szembetűnőbb és erőteljesebb. Ebben az esetben az öt energia – tapasztalásunkban – az úgynevezett öt érzelemként nyilvánul meg: a földenergia gőgként, a víz gyűlöletként, a tűz vágyként, a levegő irigységként és a tér az alaptudatlanságként, vagyis félelemként.
A jelenségeket megfelelően tapasztalva – vagyis amikor nincs a kettős hozzáállásunk – az öt energia az öt bölcsességként jelenik meg: a földenergia az egyenlőség bölcsessége, a víz a tükör bölcsessége, a tűz a megkülönböztetés bölcsessége, a levegő az akadálytalan cselekvés bölcsessége, a tér pedig a tudat terének bölcsessége.
A gyémántjogar felmutatja számunkra azt az igazságot, hogy ugyanaz az öt energia, ha tudatunk tereként, saját tudatunk természeteként válik tapasztalássá, boldogságot eredményez, ha nem tudatunk játékaként jelenik meg, akkor boldogtalanságot. Ha tudatosítjuk magunkban a középső gömböt, minden megnyilvánulás a saját tudatunk terének dísze lesz, ha viszont nem tartjuk azt szem előtt, akkor pusztán csak tőlünk leválasztott dolog, ami megragadandó vagy elutasítandó. A boldogság a nirvána állapota, a szenvedés a létforgatagé, de mindkettő azonos alapon nyugszik, tudatunk természetén.
A létforgatag karmához kötött, mivel a benne lévő dolgokhoz történő viszonyulás időben történik és a korlátozott térben. A nirvána azonban meghaladja a karmát, mivel itt a dolgokhoz történő viszonyulás pillanatnyi, azaz nincs megragadás vagy elutasítás, és mert a határtalan tudatunk terében zajlik. Ekkor minden önkéntelenül történik. Itt a tapasztalás olyan, mint a vízre írt betű, megjelenésekor már fel is oszlik, de pontosan ezért minden pillanat teljesen friss, kezdeti, üde és tökéletes, mivel az előző mindig helyt ad neki. Az ilyen pillanatnyi megjelenés jellemzői az üresség, ragyogás és együttérzés, amelyek egyúttal a buddhák három „testének”, az igazságtestnek, gyönyörtestnek és varázstestnek is meghatározó vonásai. E három nem három különálló dolog, hanem a pillanatnyi tudatosságunk három jellegzetes megközelítése: az üresség maga a ragyogás és együttérzés, a ragyogás maga az üresség és együttérzés, és az együttérzés maga az üresség és ragyogás.
A gyémántjogar másik fontos tibeti változata a kilencágú (nyolc irány és a középpont) gyémántjogar. Ebben az esetben a nyolc irányban lévő küllők mind egyenként az összes többi spirituális utat jelképezik, a középső viszont a teljesség állapota, mely az összest magában foglalja. Ez a dzogcsen. A kilences szám a tibeti buddhista és bön hagyományokban a teljesség jelképe is. A szertartásoknál a gyémántjogart a csengővel párban használják. Ebben az esetben a gyémántjogar a férfi, a csengő a női energia jelképe. Tudnunk kell azonban, hogy ők sosem léteztek elkülönülten, tehát nem kell őket egyesíteni, csak megélni az egységet, vagy inkább a kettősségmentességet. Úgy tekinthetjük, hogy a fentebb említett három jellemző közül az üresség teressége a férfi energia, az ezt kitöltő ragyogás a női energia; a kettő elválaszthatatlan egysége pedig az együttérzés folyamatos, mindent átható áramlásának ereje.
Összegezve: tőlünk függ, hogy a létforgatag, azaz a szenvedés világát választjuk-e vagy a nirvánát; hogy szenvedő lények vagyunk-e vagy buddhák, hisz mindenki buddha már, és megfelelő hozzáállásával meg is tapasztalhatja azt. E megfelelő hozzáállást, a jelen tudatosságot jelképezi a gyémántjogar. A világegyetemben nincs olyan dolog, ami már ne lenne benne. Akkor mit kellene ezen kívül tanulni? Milyen utat kellene ezen kívül járni? Mire való ezen kívül a meditáció és a jóga? Mitől fontosabb a mester a tanítványnál, ha a tudat természete szempontjából azonos? Hol van az a létforgatag, melyet el lehet hagyni, és az a nirvána, melyet el lehet érni? Hogyan lehetne ezt szavakkal kifejezni? Hogyan kellene létrehozni az egységet, ha sosem volt semmi semmitől elválasztva? Miért kellene valamit kigondoltan cselekedni, mikor önkéntelenül működik a pillanatban? Mitől kellene magunkat megvédeni, ha már minden önmagunk dísze? Ez a tibeti buddhizmus magyarázata a gyémántjogarról, vagyis a buddhaság állapotáról; az ürességről, fényességről és az önkéntelen együttérző cselekvésről.
A gyémántjogar tehát a jelen tudatosság jelképe, és az azt tartó Guru Rinpocse lényege így szintén a jelen tudatosság.
Forrás: Urgyen: Karma Paksi, a megértés mágikus kulcsa című könyv.