Boltunk folyamatosan bővül. Itt megnézheted a legújabb termékeket>>>
Köszönjük hogy itt vagy!
Látogass el hozzánk Budapest belvárosi boltunkba >>>
Szerezz 100 Samadhi Aranypontot a termék értékeléséért!

John Myrdhin Reynolds: A lélek tibeti fogalma

3990 Ft
Szerezz 200 Samadhi Aranypontot a termék megvásárlásával!

Elfogyott

Cikkszám: s15817 Kategória:

Leírás

A Lélek Tibeti Fogalma – És az ehhez kapcsolódó tibeti buddhista és bön szertartások
Szerző: John Myrdhin Reynolds Láma Vadzsranatha
210 oldal

Részlet a könyvből

A tibetiek számára, mint más ősi és törzsi emberek számára a világban,
a természet szellemei valóságosak. Azonban modern materialista
világnézetünk kategorikusan elutasítja a szellemek létezését.
Emögött világnézeti és paradigmatikus megfontolások húzódnak,
melyek szándékosan figyelmen kívül hagyják az anomáliák tapasztalati
bizonyítékait, mint például a kétséget kizáróan bizonyított
pszichikus jelenségeket. A modern nyugati emberek többségét
a kultúrájuk kondicionálja, amikor azt feltételezik, hogy mindennek
van racionális, természetes és tudományos magyarázata, mely
az okozati viszony tekintetében materialista és mechanisztikus.
Mindazonáltal a tibetiek számára a szellemek tapasztalatilag is
valóságosak, nem csak szimbolikusan vagy metaforikusan, mint
ahogyan az ókori görög mitológia vált azzá számunkra manapság.
Továbbá a szellemek nem is egyszerű pszichológiai kivetítések
vagy hallucinációk a tibetiek számára. A szellemek elsősorban a
vadonban, a természet érintetlen helyein (tib. gnas rgod) laknak,
melyek kiesnek az emberek ellenőrzése alól. Ez a vadon szimbolikusan
a külső káoszt jelképezi, mely az emberi élettérrel ellentétes.
A tibeti kultúra ily módon tesz különbséget a vad, ellenőrizetlen
és civilizálatlan (tib. rgod-pa) és a megfékezett, ellenőrzött és
civilizált (tib. ‘dul-ba) között.

A tibetiek nagyon személyes módon viszonyulnak ezekhez a vad
szellemekhez, vagy kívülállókhoz. Ez a személyes viszony szemben
áll az általunk gyakorolt, a természethez fűződő modern,
személytelen, mechanisztikus és funkcionális kapcsolatunkkal.
A zsidak (tib. gzhi-bdag) vagy a helyi természeti szellem lehet
készséges és jóindulatú, vagy ellenséges az emberekkel. Ennélfogva
a lhadre (tib. lha ‘dre) kifejezést, vagyis istenek és démonok
alkalmazzák rájuk. Ha nem zavarják őket, akkor a legtöbbjük
közömbös és semleges az emberekkel szemben. Ha azonban háborgatják
őket, akkor megbántódnak és ingerültek lesznek az és
gondokat okozhatnak az embereknek. A szellemek nem csupán
szimbolikus megszemélyesítések vagy pszichológiai kivetítések,
hiszen saját, önálló tudattal és akarattal rendelkeznek; így kiesnek
az ellenőrzésünk alól. Azonban ezek a szellemek többnyire
természetes jelenségekben nyilvánulnak meg, melyek a megnyilvánulásaik
támaszaként (tib. rten) szolgálnak, s gyakran a természetes
tájkép valamelyik szokatlan és feltűnő jellegzetességében
lakoznak.

Lényegében ezek a szellemek nem teljesen anyagi megjelenésűek,
de nem is teljesen anyagtalanok. Egy közbenső állapotot képeznek
az anyag és a tudat között, vagy – C. G. Jung kifejezésével élve –
a pszichoid archetípushoz tartoznak. Az emberi létezésünk szempontjából
a szellemek az emberi érzékelés határán helyezkednek el.
Hol látjuk őket, hol nem. Megjelenésük finom, vizenyős, éteri,
extra-dimenzionális, mint a közelmúlt ufó-beszámolói, melyek
látszólag modern szellemeket ábrázolnak, csak másik köntösben.
A kereszténység előtti régmúlt pogány időkben a szellemek istenek
alakjában, a középkori időkben a szellemek angyalok és ördögök
formájában jelentek meg, míg napjaink modern sci-fi korszakában
ufók és azok földönkívüli lakóiként mutatkoznak. A szellemek
egy, az anyag és a tudat közötti köztes világot vagy kiterjedést
laknak be, amit energiának és pszichének nevezhetünk.
A szellemek akkor is közvetlen kölcsönhatásban állnak velünk,
amikor nem látjuk őket, hisz mi magunk, emberi lényekként szereplők
vagyunk ebben a pszichikai energia kiterjedésben. A szellemek
közvetlen hatással lehetnek ránk tudatos szinten, láthatóan
megnyilvánulva szellem formájában, vagy csak a tudatküszöb alatti
szinten éreztetik hatásukat, furcsa hangulatok és rezgések formájában.
A szellemek energialényekként hatással lehetnek ránk, és befolyásolhatják
személyes energiamezőnket megmagyarázhatatlan
hangulatok, késztetések, sőt még betegségek útján is. Az ókori görögök
úgy hitték, hogy ezek az irracionális érzelmek, késztetések és rögeszmék az istenektől származnak. Úgy tűnik, hogy ezek az
érzelmek megmagyarázhatatlan módon rajtunk és a racionális ego
tudatunkon kívülálló okokból jelennek meg. Mi több, személyes
energiamezőnk az immunrendszerünkkel áll összeköttetésben.
Emiatt a szellemek tevékenysége hatással lehet az immunitásunkra
és ennek eredményeképpen megbetegedhetünk. Alapvetően a tibetiek
számára a szellemek az alábbi okok miatt valóságosak:

1. az általuk kiváltott hatások valóságosak, a hétköznapi élet
során megtapasztalhatók,
2. mi kommunikálhatunk velük, ők pedig az értésünkre adhatják
vágyaikat,
3. ők a vadon s egyúttal, annak kincseinek, bölcsességének őrzői,
4. képesek befolyásolni, sőt uralni bizonyos természetes folyamatokat
és jelenségeket, mint például az időjárást, az esőt, a föld
termékenységét és így tovább, melyek közvetlen hatással vannak
az emberiségre,
5. betegséget és más természeti katasztrófákat hozhatnak az
emberekre és a lábas jószágra, amikor megzavarják, felbosszantják,
feldühítik vagy eltávolítják őket.

Ily módon a szellemek létezésébe és befolyásába vetett hit nem
holmi irracionális vagy gyerekes dolog, hanem értelmet nyer a hagyomány
tükrében.

A fentieken túl buddhista perspektívából ezekre a szellemekre élőlényekként
tekintenek. Csakugyan, az emberekhez és az állatokhoz
hasonlóan, a szamszárához vagy ciklikus létezéshez tartoznak, melyet
a halál és újraszületés jellemez. A nyugati könyvekben gyakran
olvasható, hogy a buddhizmus az anátman doktrínáját tanítja, mely
tagadja az „én” vagy a lélek létezését. Azonban ez esetben nem az
önazonosság tapasztalása kerül tagadásra, hanem az „önvaló”, mint
változatlan mentális anyag vagy entitás létezése. Épp ellenkezőleg,
a buddhizmus hajlamos arra, hogy egy folyamati nyelvet használjon
azt állítva ezzel, hogy sokkal inkább tudatfolyamról beszélhetünk,
mintsem entitásról. Az emberekhez hasonlóan a szellemek egyéni,
független tudatfolyamokat jelképeznek. A buddhizmus nem ateizmus.
Buddha nem tagadta a mennyei istenek, a dévák (tib. lha)
vagy az indiai régi védikus vallási hagyomány isteneinek létezését.
Ahogyan az akkori időkben népszerű népi vallások természeti
szellemeinek, a jaksaként ismert faszellemek és a nágaként ismert
vízszellemek létezését sem tagadta. Buddha azonban elmagyarázta,
hogy ezek az istenek és szellemek nem megvilágosodott
lények, akik tökéletes bölcsességgel, tudással és erővel bírnának,
hanem olyan érzőlények, mint mi, akik vágyaiktól, érzelmeiktől
és karmájuktól függenek. Ezek a kondicionált érzőlények továbbra
is a szamszárába vannak vetve. Bármennyire is emelt a helyzetük,
az erejük és a bölcsességük, továbbra is korlátoltak. Egyszer majd
őket is utoléri a halál és máshová születnek újra, amikor a felhalmozott
jó karma kimerül. Emiatt nem ismerik a megszabadulás
ösvényét, mely kivezet a szamszárából, a halál és az újraszületés
körforgásának szenvedéséből.

Világunk és minden életformája a korábbi világokból örökölt
kollektív karma hatására született és fejlődött ki. Világunkat az
azt betöltő összes lakójának közös karmája, annak összesített
eredménye jelképezi. Végtelen számú világegyetemek keletkeztek,
maradtak fenn egy ideig és újra az enyészetté váltak, ugyanúgy,
mint az élőlények. A szamszárának semmilyen időbeli kezdete
nincsen; olyan, mint egy kerék pereme, mely könyörtelenül
forog. Az istenek és szellemek ugyanolyan érzőlények, mint mi.
A kozmoszunk vagy a világegyetemünk részei, a karma törvényének
engedelmeskednek, és a dharma, az erkölcsi és szellemi
rend alárendeltjei.

Hagyományosan, a buddhizmus hat lokáról vagy újraszületési birodalomról
beszél, melyek a létezés különböző kiterjedéseit jelölik.
Ezek időben és térben egymással párhuzamos világok, melyeket
különböző okok és feltételek hoztak létre. A dévák kiterjedése a
mennyekben, az asszuráké a föld alatt, a prétáké a szellemvilágban,
a narakáké a poklokban található, ezek mind a szellemek
létezését jelképezik. Az újraszületések között átélt bardo is egyfajta
szellemlétezést jelképez. A szellemlétezésben létezik egyféle
fi nom pszichikus test, amelyben a tudat és az érzékek egyaránt
sértetlenek és megfelelően működnek. Ez egy pszichikus létezés,
olyan, mint egy meghosszabbított álom. Ezek a lények érzelmeket
és vágyakat élnek át, valamint a saját egyéni és a kollektív karmájuk
által keltett képeket is. Ez nagyon hasonlít a bardóbéli állapotra és
a testen kívüli élmények során tapasztalt lélekutazásra. Mindkét
esetben az egyén pszichikai teste szinte minden tekintetben arra
a testre hasonlít, amit a szokásos vagy korábbi életében használt.
A sámán a lélekutazása során képes megőrizni az alakját, azonban
a bardóban az egyén szétszórttá válik, és végül megváltoztatja
alakját, az új újraszületés közeledtével.

Miként lehetséges, hogy a tudat, a halál vagy a testen kívüli élmények
során, ténylegesen elválik a testtől? A tudat retteg a légüres
tértől vagy az üres, kiterjedés nélküli állapottól. Ezért a tudat
egy fi nom testet teremt magának pszichikus energiákból. A Tibeti
Halottaskönyvben található dzogcsen tanítások szerint az elmúlás
folyamatában a fizikai test, a pszichikai energia és a tudat fokozatosan
visszaolvad a tudat természetének határtalan üres terébe,
amelyből eredetileg felmerült. Amikor mindezek a kényszerek és
különleges korlátok feloldódnak, a valóság tiszta fényének tapasztalása,
mely nem más, mint a tudat természetének benső tudatossága,
spontán módon felmerül. Ez nem összetévesztendő az
angyali látomásokkal, vagy a fényjelenségekkel, melyek az elhalálozási
folyamat, vagy a halál közeli élmények során merülhetnek
fel. A valódi tiszta fény túl van a formán; ez a tudat természetének
mezítelen jelenléte, amit a dzogcsen szerint egyaránt
jellemez a tágasság és a világosság (ragyogás). Nem ismervén fel
saját természetét, a tudat nem időzik sokáig ebben a tágas és fényes
állapotban, azonban a karma és a múlt emlékei hatására, amikor a
mentális folyamatok ismét beindulnak, egy korlátozott kiterjedésű
teret teremt magának, melyet testnek nevezünk. Ez a folyamat szinte
automatikusan megy végbe és nem tudatosan irányított módon.
A tudat a saját régi fi zikai testén kívül, az élettelen tetem szomszédságában,
ugyanakkor egy pszichikai energiatestben találja
magát, mely minden részletében, beleértve az öltözetet is, a régi
testre hasonlít, és sértetlen gondolati folyamatokkal és érzékszervi
működéssel rendelkezik. Ez nem egy fizikai test, hanem egy
energiatest, amely finom pszichikai energiákból áll. Más szóval
az egyén szellemmé változott és most már szellemtestben lakik.
Egy darabig ez a szellem a régi ismerős helyszíneken kísért és
sikertelenül próbál kommunikálni rokonaival, szeretteivel. Végül
zavaró gondolatok merülnek fel és a tudat más tapasztalási kiterjedésekbe
vándorol a bardóban az egyéni karmájától függően, az
álombéli tapasztalásokhoz nagyon hasonlóan. Ily módon az egyén
minden egyes halálakor visszatér a szellemek túlvilágába, mígnem
újra meg nem születik. Ezért a halált követően a bardóban, a
tudat egy testben, egy finom szellemtestben lévő elmeként alkotja
újra magát, és az emlékei, valamint a múlt karmájának hatására
egy darabig a saját régi testére hasonlít. Ez olyan, mint amikor a
só forró vízben feloldódik. Később a víz valamelyest kihűl és a
sókristályok újra kicsapódnak az oldatban. Ugyanígy az egyéni
tudatfolyam a súnyatá tágas állapotában, vagy a tiszta képességben
feloldódik, majd újra kikristályosodik.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„John Myrdhin Reynolds: A lélek tibeti fogalma” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük