Urgyen: Egység a kettősségben – Az urbán jógi legendája (szemelvények, apró szövegrészletek)

Urgyen: Egység a kettősségben – Az urbán jógi legendája (szemelvények, apró szövegrészletek)

Az alábbiakban a Samadhi által kiadott Urgyen: Egység a kettősségben – Az urbán jógi legendája c. könyvből közlünk rövidebb szemelvényeket. Eddigi legizgalmasabb, egyedülálló könyvünk megvásárolható:

https://samadhishop.hu/nepali-tibeti-buddhista-bolt/samadhi-buddhista-dharma-konyv/urgyen-egyseg-a-kettossegben-az-urban-jogi-legendaja/


A könyv borítóján lévő alak Guru Dordzse Drollö, aki Guru Padmaszambhava nagyon ijesztő megnyilvánulási formája. A nevének szó szerinti jelentése Gyémánt Pocak Mester. E furcsa név a működésére utal, hogy elnyeli a démonikus erőket, és nagy hasa kell legyen, hogy mind elférjenek benne. Az Őrült Bölcsesség megtestesülésének tartják. Ez azt jelenti, hogy mivel minden helyzetet ural, örömtelien táncol a vemhes tigrisen, aki a normál tigrisnél is ingerlékenyebb, és aki elől félelmében a „normális” ember messze futna. Dordzse Drollö minden helyzet hatalma alatt tartásával, mindig pontosan megfelelően cselekszik, habár ez nem
biztos, hogy a megszokott általános mód, és ezért a logikus, racionális gondolkodás számára kiszámíthatatlan. Ő a terma kincsek elrejtője, és a négy buddhacselekedet véghez vivője is, melyek minden negatív, démonikus dolog lenyugtatása, minden belső és külső jó növelése, minden jelenség hatalom alatt tartása és a gyors, erőteljes, ijesztő azonnali megvalósulás tevékenysége.


“Az Öreg Kán albérletben lakott és általában ott is faragott, abban az egy szobájában, így aztán minden tele volt forgáccsal. Az udvarhelyi orvosok, ügyészek, az ottani felső tízezer vásárolták munkáit, de nagyon sok műve van szerte a világon. A munkák, melyeket e kör sűrűn vásárolt tőle: Ady Endre, Orbán Balázs, József Attila, Krisztus és a Hunok csatája a rómaiakkal. Sokszor segítettünk neki e fa domborművek faragásában. Nekem is volt olyan esetem, hogy egy Orbán Balázst nagyoltam neki előre, de belevágtam egy olyan részbe, ahol már nem tudott kijönni a nagy bajusz, de az sem volt gond, hisz rögtön mondta: „Nem baj, lesz belőle Ady”. És nekifogtam egy másik Orbán Balázsnak. Csak akkor volt gond, ha nem volt elég deszkája, mert az is sokszor előfordult. A Hunok csatája a rómaiakkal volt számára kissé nehéz, mert azon volt öt lovas hun és két mezítlábas római. Így aztán mindig elment egy ismerőséhez, aki szerinte nagyon jól tudott lovakat rajzolni, és segített abban neki. Na, és a szobája közepében ott volt a Rózsi nevű fűrészporos kályha. Ez azért érdekes, mert azon főztünk, ott melegítettük a mosóvizet, és így aztán előfordult, mivel csak egy nagy tál volt, hogy az étek közé ruhadarab vegyült. A Kán a tojásrántottát sok zöldséggel szerette, talán mert hirtelen nem volt kéznél több tojás, így aztán telerakta zöldséggel a tálat, és ráütött egy tojást. Persze a tojás nem is látszott. Mi nagyon élveztük a nála töltött időt, ott napirenden voltak a különleges élmények. Persze ezt még a szüleink sem nézték jó szemmel, de minket ez nem érdekelt. Ő nem csak faragott, hanem nagyon jó, mély értelmű versei is voltak, mint a következő ötsoros: „Magam vagyok, s az isten valahol; az úton, mely nem visz sehova; csak unottan vonszolom a testem; nem nézek már sem erre sem amarra; nevem senki, semmi, volt, nincs már”. Ebből nekem is adott egyet a csodás doktori írásával, és amikor kitettem a szobám falára, nem tetszett nagyon anyumnak. Ő úgy gondolta, hogy túl nihilista. Ki érti ezt? Az Öreg Kán nagyon hangos is volt. Általában úgy jött be a kocsmába, a Park vendéglőbe, ha minket látott, hogy „Az időrabló mindent lát, a mongolisten mindig győz. Pfu.” Nyilván ez az Omega együttes számának a sajátos változata volt. Mindig pipázott. Ha nem volt dohány, akkor szárított szőlőlevelet, diófalevelet tett a pipájába, vagy a pipa üresen lógott a szájában. Ja, sokszor volt nála szilvapálinka. Az úgy adódott, hogy felment az orvoshoz a kórházba, akihez a faragványát vitte, az meg a fizetség mellé adott egy páleszt is. Abban az időben divat volt az orvosoknak a hálapénz mellé pálinkát is adni. Na így aztán hozta az elegánsan becsomagolt szilvapálinkáját, mondván: „Aludtam egyet a dokinál a műtőasztalon, fáradt voltam, most már ihatunk.” Nagyon elegánsan is tudott járni, mert a felső tízezer adott neki öltönyöket, de talán ezeket többször láttuk nála a szekrényében, mint rajta. És volt egy nagy irománya a világegyetem fejlődéséről, lüktetéséről, nem hitt Istenben, de ha mostani buddhista szemmel nézném, sok sajátos meglátás volt benne. Ezekre magától jött rá, mert nagy koponya volt ám. Érdekes módon, kilencven után, amikor már a hangoskodás divat lett, ő lemondott a piáról. Én kilencvenötben találkoztam vele utoljára. A Küküllő szálloda teraszán ültünk. Ő kávét ivott, én sört. Mondta: „Hallom hindu lettél.” Én: „Nem, buddhista.” Ő: „Fóka, te sosem szerettél kapálni.” Ez volt a véleménye. Hahaha! Halála után barátunk, Boros Csaba kopjafát állíttatott az emlékére. Nyugodjon békében a mongol-hun istenei között!”


“Abban az időben három évig vegetáriánus voltam, és Sirilla tanácsára a hóban futottam mezítláb. Olvastam mindenféle ezoterikus könyvet. Egyik nap, amikor mentem a blues klubba, Zöldi volt a jegytépő, és azt mondta: „Jó, hogy jössz, mert itt van egy érdekes fazon, aki valamiket motyog és buddhistának mondja magát!” Ott ült a srác a lépcsőn, valóban volt a kezében valami és motyogott. A kezében lévő dolog egy huszonhét szemből álló mala (buddhista olvasó) volt, melyet ő készített számológép golyókból. Emlékezhettek, régen az iskolákban és a diákoknak is voltak olyan számológépeik, hogy a piros és fehér golyókat kellett ide-oda húzogatni egy-egy dróton és volt tíz sor egymás felett. Hát olyan golyókból állt a mala. Aznap a bevételből megvettem a malát és egy buddhista könyvet is, mely számomra akkor körülbelül olyan betűkkel volt írva, mint az egyiptomi hieroglifák. Tibeti betűk sokasága volt és minden sor alatt magyarul is a fordítás. Az Együttérzés Buddhájának (szkt. Avalokitesvara, tib. Csenrézi) szertartása volt, melyet később sokat gyakoroltam. Csöpellá közössége adta ki, még az első kiadás volt. A srácot csak egyszerűen Rumcájsznak neveztük, mert azt mondta, hogy Nagyváradon így hívják. Sokszor kérdik, hogyan lettem buddhista, valami nagyon ezoterikus történetre gondolva, és akkor nevetve el szoktam mondani ezt a történetet.”


A szoros szélén kezdődött mindkét esetben a kaland. Két lehetőség volt.
Az egyik, leereszkedni egészen a patakig és a patak mentén menni végig
a szoros túlsó végéig, mert általában a másik végén tanyáztunk az
Átjáróbarlangban. Ezzel az volt a gond, hogy a Vargyas a Hargitáról
eredő sebes patak, és amikor megáradt, a szorosban elvitt minden hidat.
Ezért aztán kiálló köveken ugráltunk át, vagy belementünk akár combig
is a hideg vízbe. A Vargyas sosem melegedett fel, persze azért mi
fürödtünk benne, ha már napokig kint voltunk. A szoros másik végében
általában volt drótkötél hágcsó. Ez azt jelentette, hogy valamikor
lengőhíd volt, csak a fák hiányoztak róla, elvitte a víz, így aztán alul volt
két sor drótkötél, fölül is kettő kapaszkodni. Nem tudtál a két alsón
lépkedni, hanem az egyik alsót használva csúsztattad a lábaid, az egyik
felsőn meg kapaszkodtál a kezeiddel. Általában csak egyenként
mentünk át ezeken, mert nagyon belengtek középtájt. Persze, ha
gonoszak akartunk lenni az éppen mászóval, szélről kissé meglengettük,
ami méteresnél nagyobb lengés volt középen. Na, akkor nagyon
kapaszkodott az illető! Általában ezt a kötelezést bevállaltuk és nem is
emlékszem balesetre itt. A másik lehetőség a szoroson végigmenni a
Farkasösvény volt. A Farkasösvény magasan a sziklákba vájt
ösvényszerűség volt. Itt már kellett némi sziklamászó technika is, jó,
nem sok, inkább talán ijesztő volt. Egyik kőről a másikra léptél, a
sziklába, vagy a sziklákból kiálló fűcsomókba kapaszkodtál, és közben
alattad voltak a fák koronái. Élmény volt! Na és valahol a Nagybarlang
előtt beereszkedtünk, aztán következett az előbb leírt drótkötelezés.
Az első a menedékvétel és a megvilágosodott tudat kifejlesztése.
Nyilván, itt meg kell értenünk, hogy mi is a buddhista menedék. A
buddhista menedék maga a védelem minden helyzetben. Az nem
menedék, hogy menedéket veszünk egy lámától, és ő a hajunkból kicsit
kivág, ad egy áldást és egy buddhista nevet. Ez nem menedék. Ez lehet a
menedékadás külső rítusa, de a menedéknek bennünk kell beérnie. Attól,
hogy előbb Sándornak hívtak, és most Urgyennek, nem változott semmi.
A menedék a buddhatermészetünk átélése, és akkor nem is kell semmi
külső rítus hozzá, mert már eleve rendelkezünk vele. A megvilágosodott
tudat kifejlesztése az, hogy nem csak saját magunk számára szeretnénk
elérni a buddhaság állapotát, hanem minden lény hasznára, hiszen ők is
ugyanúgy szenvednek a létforgatagban. Tehát, az első gyakorlatnál,
mely a menedékvétel és a megvilágosodott tudat kifejlesztése, teljes

leborulásokat végzünk a jelképünk előtt, mely általában egy menedékfa,
és közben mondjuk az ennek megfelelő imát. A második gyakorlat a
Gyémánt Tudat meditáció. A bönben másképp nevezik ezt az istenséget,
de a lényege ebből a szempontból azonos. E gyakorlat a karmikus
lenyomatok megtisztítására van. Aztán jön a harmadik gyakorlat az
érdemek halmozására, ez a mandalafelajánlás. Ha valakinek nincs elég
érdeme, nem tud spirituális utat járni, mert akadályokba fog ütközni,
melyek letérítik a spirituális útról. Eleve a becses emberi testben
születés is múlt életek érdemeinek eredménye. A ngöndro utolsó
gyakorlata a gurujóga. A gurujógának a tibeti hagyományokban nagyon
sok változata van, de mindenképp a tibeti hagyományok szíve. A
gurujóga a guru tudatával való egységet jelenti, ami maga a mahamudra
és a dzogcsen állapota.
A tibeti gyakorlásnak ezt a formáját, a három éves elvonulást a
Nagy Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje ültette ebbe az alakba. Ő a
tizenkilencedik századi nagy rimemester volt. A rime a szektásságot
meghaladó mozgalom volt, melynek képviselői voltak a Karmapák,
Mahasziddha Karma Csagme, Rigdzin Mingyur Dordzse, Dzsigme
Lingpa és a tizenkilencedik században teljes körű mozgalommá vált
olyan nagymesterek mellett, mint Dzsamjang Khjence Vangpo,
Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje, Patrul Rinpocse, Csoggyur Lingpa,
Dzsu Mipham és mások. Ők a nyingma, kagyü és szakja
hagyományokból kerültek ki, de a mostani Dalai Láma is ilyen
rimemester a gelug hagyományból. A tizenkilencedik század
rimemesterei egyben tertönök is voltak, vagyis a „rejtett kincs” termák
megtalálói. Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taje újraszületése a Második
Dzsamgön Kongtrul a Tizenötödik Karmapa fiaként jelent meg a lények
javára. Így aztán a karma-kagyü hagyomány vezetői a mindenkori
Karmapa mellett a Négy Régens, akik Samar Rinpocse, Szitu Rinpocse,
Gyalcab Rinpocse és a Dzsamgön Kongtrul Rinpocse. Tehát, a Nagy
Dzsamgön Kongtrul a tizenkilencedik században megírta az „Elvonulási
kézikönyvet”, mely azóta is mintául szolgál, főleg a kagyü és nyingma
elvonulásokhoz, melyet ők együttesen a gyakorlás vonalainak neveznek,
jelezve teljesen gyakorlati hozzáállásukat, sokszor teljesen mellőzve a
filozófiákat. Ezt az „Elvonulási kézikönyvet” én is megvásároltam
Indiában angolul, és eléggé kitanulmányoztam. Dzsamgön Kongtrul
leírja benne, hogy miért három éves az elvonulás. Nyilván a három év
ilyen intenzív elvonulás alatt a gyakorló teljes képet kap az adott vonal
gyakorlási rendszeréről, hogy ha már láma lesz tudja mi miért és hogyan
van. Azonban ennél van egy sokkal fontosabb megközelítése is.
Dzsamgön Kongtrul leírása szerint ha a mostani emberi életet száz évre
számoljuk, akkor a három éves elvonulás annak arányában könnyedén a
teljes megvalósítást, a buddhaságot eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy
egy ilyen elvonulás után az illető megáll a saját lábán, és halad a maga
útján. A szerző kifejti a következőket. A spirituális gyakorlás nagy
akadálya a hétköznapi karmával való állandó szembesülés. Ha valaki
hétköznapi életben gyakorol, gyakorlása háromnegyedét leveszi a
karmával való állandó szembesülés, és negyed részben alakul a
buddhabölcsesség. Azonban, ha valaki ilyen szigorú elvonulást végez,
ott nagy részét az akadályozó karmának kiiktatja arra az időszakra, tehát
gyakorlása negyedét foglalja le a karmával való szembesülés, és három
negyed részben alakul a buddhabölcsesség. Így aztán három év
végeztével, amikor az elvonulásából kijön, olyan stabil lábakon áll,
hogy könnyedén veszi a hétköznapi akadályokat és tovább fejlődik.
Vele esténként közösen csöt csináltunk ketten, kagyü csöt, melynek
magyar változatát mai napig a tari központban végzik. Nem volt semmi
csoda abban, hogy pont azt a csöt csinálta, hiszen ez Kalu Rinpocse
átadása, ő állította így össze. Tehát Karmával esténként csöt csináltunk,
mi abban az időben még a tibeti változatot tanultuk itthon, úgy hogy jól
ment. Persze a tibetiek ilyenkor körbe ültek, ott volt Kati is, ő is csinálta
csak hangszerek nélkül. Egyik nap egy terepjáróval egy hölgyet hoztak,

aki úgy őrjöngött, hogy két oldalról két kemény fickó fogta. Mind
tibetieknek tűntek, bár azon a területen vannak gurkák és szikkimiek is,
akik ugyanúgy néznek ki számomra. Szóval a hölgyet kiemelték a
kocsiból, Karma oda ment hozza, valami gyufás skatulyányi nagyságú
fekete dolgot a fejéhez tett, melyen jelképek voltak, vagy talán írás, nem
láttam teljesen, és a hölgy egészen lenyugodott. Utólag mondta nekem,
hogy az is a csöhöz kapcsolódó gyógyítás volt.
A Mahakala szertartás a nagyterem jobb oldalán lévő Mahakala teremben
volt. A Mahakala terem ajtaját egy hatalmas Mahakala fej díszíti, azt is
jelezve, hogy tilos oda bemenni. Hát, pedig nekünk, nyilván a
bemutatkozás következtében, amit éreztem, hogy így jó, meghívásunk
volt. Mentünk, és le is ültettek a Mahakala terem végébe, majd
becsukták az ajtót. Gyalcab Rinpocse, körülbelül negyven szerzetes,
Kati és én ültünk a teremben. Kati meg is volt kissé ijedve, bennem is az
adott erőt, hogy tudtam, nekem mindennapi gyakorlatom. Pedig azelőtt
már láttunk egy-két ijesztő szertartástermet, Mahakala barlangot és
hasonlókat. De milyen volt ez a terem? Elmesélem, mert nem valószínű,
hogy az olvasót beengednék egyáltalán, idáig senkit sem hallottam,
hogy járt volna e teremben, jó, nem Rumtekben, hanem e teremben, és
fénykép meg biztosan nincs ezekről. A teremben szemközt három
hatalmas szobor volt, van, körülbelül négy-öt méteresek. A termet úgy
oldották meg, hogy elől, a szobroknál a mennyezet magasabb, hogy
férjenek el. A három szobor közül a középső főalak a Mahakala
Bernagcsen Nagy Fekete Köpeny, tőle jobbra, szemből balra, Palden
Lhamo Rangdzsung Gyelmo Önkéntelenül Keletkezett Királynő ül az
öszvérén, a főalaktól balra, szemből jobbra, Vadzsraszáddhu Dordzse
Legpa Kitűnő Gyémánt ül az egybecsavarodott szarvú kecskéjén.
Tudjátok, ahogy e három a Karma Paksi szertartásban és thankaképeken
is van. Már ez is elég volt, de a terem egyik oldalán ültünk, a másik
oldala meg tele volt szobrokkal és a védelmezők eszközeivel. A falak
teli festményekkel és valódi tigrisbőrökkel.
Körülbelül négy órás Mahakala szertartás volt, melynek egyharmadát
ismertem az elvonulásomból. Közben bizonyos résznél, amikor a
védelmezők is ettek, mi is ettünk. Ez nem annyira gánacsakra volt,
hanem mindennapi szertartás. Tugpát (tibeti marhahúsleves sok
tésztával és kockahúsokkal) adtak olyan szerzetestálkában, csak nem
volt kanál. Mindenki itta belőle, forgatva, kiegyensúlyozva, kijátszva
belőle a tésztát és a húsokat. Akkora szertyim volt, mint egy vödör.
Szertyim az a réz dupla-edény, melyet bizonyos felajánlásokhoz
használnak. Nálunk is látni hasonlót üvegből is. Tudod, amikor a felsőt
tele tudod tölteni és ha túlfolyik, belefolyik az alsóba. Szer aranyat
jelent. Csögyal Namkhai Norbu szerint azért, mert eredetileg, még a
buddhizmus előtti bön korszakban aranyport szórtak a folyadékba. Tehát
az edényt feltöltik valami itallal, ami lehet tea is, de a sör jobb az
aranyszíne miatt és beleszórnak valamit, hogy gazdagabb legyen. A
beleszórt dolog lehet rizs vagy teafű is, de a vizualizációban úgyis
értékes anyag. Itt ebben a szertyimben nem tudom, hogy mi volt a
folyadék, de azt láttam, hogy a szerzetes odament egy ujjnyi vastag
aranyrúddal, de az is lehet, hogy sárgaréz volt, a reszelővel reszelte, és
hullott bele a por. Volt ott sok minden, csak ez a hatalmas szertyim
megragadta a figyelmem, mert az enyém, vagy amit Taron használtunk,
araszos volt a két edény együtt. Nyilván egy nagy kolostorban más a
helyzet. Végigültük a szertatást és amikor kijöttünk a teremből ránk
támad egy német hölgy. Az volt a baja, hogy ő már fél éve élt a kolostor
melletti másik szállodában, és sosem engedték be a Mahakala terembe,
és kérdezte, akkor minket hogyan. Mondtam, hogy ezt a szerzetesekkel
kell tisztáznia. Hát ezt jelenti egy Dalai Láma levél és az, hogy látnak
szerzetesruhában a mestereddel, akit ráadásul tisztelnek, gondoltam én.
Sokan járogatnak Indiába, manapság divat, de valóban hozzá jutnak az
értékes tanításokhoz, vagy csak a külső látványosságokhoz? Egy
kolostorban valaki honnan ítélje meg, hogy te mit tudsz? Látja képen a

szerzetes ruhádat és a hiteles mestered, az már egy kis garancia, hogy az
illető nem teljesen zöldfülű, valószínű már rég túl van az előkészítő
gyakorlatokon és hasonlókon.
Dordzse Drollö maga a Karmapa. Második Karmapa Karma Paksi a Dordzse Drollö
megnyilvánulása volt Karmapaként. Dordzse Drollö Guru
Padmaszambhava nyolcadik aspektusa, aki Tibetben és Bhutánban
működött és nagy szerepe volt a termák (rejtett kincsek) elrejtésében.
Dordzse Drollö jelentése szó szerint „Gyémánt Pocak”, ami van is neki,
hogy az összes negativitást el tudja nyelni, férjen el, de általában az
„Őrült Bölcsesség” megtestesülésének tartják. Dordzse Drollö
buddhacselekedete nem kiszámítható a racionális számítgatásokkal, ő
teljesen kiszámíthatatlan, és ezért az átlagember számára cselekedetei
őrültségeknek tűnhetnek, de ő mindig a legnagyobb és leghatékonyabb
együttérzés módján cselekszik. Például, annyira „őrült”, hogy vemhes,
dühös tigrisen gyönyörűséggel táncol! Uralja a helyzetet, mert minden
helyzetet ural, és így a tigris a segítsége. Ez azt is jelenti, hogy azok a
helyzetek, melyek másoknak kilátástalanok, számára nem hogy
ellentétesek, hanem segítők. Gondoljunk a csö ego átvágása szertartás
logikájára, „minél nagyobb a démon, annál nagyobb a segítség” amikor
a démon már a barátunk.
Tehát, kinyitotta az elvonuláskolostort és beengedett. Itt is középen volt
a szertartásterem, melynek tetején a Gyémántmester (szkt. Vadzsraguru,
tib. Dordzse Lopön) szobája állt, lent meg körben az udvarra néző
szobák. Egyedül a mester láthatott ki a kolostorból, mert a magasan
fekvő szobájából kilátott a kerítés és a kapu felett. Bementünk a
szertartásterembe. A mennyezetet a Tizenhat Karmapa képei díszítették,
olyan volt, mint egy kazettás mennyezet. Az oltáron középen Sákjamuni
Buddha foglalt helyet, az ő jobb oldalán Marpa, Milarepa és Gampoa, a
Sákjamuni bal oldalán Szaraha és Karmapa. A Sákjamuni lehetett három
méter, a többi kettő és fél méter magas. Ami engem akkor megkapott az
volt, hogy Milarepa bal kezében jakszarv volt. Rögtön eszembe jutott a
Ngawang Láma által sokszor mondott történet, amit azelőtt nem
értettem. Egyszer, miután Recsungpa visszatért Indiából, Milarepa és
Recsungpa együtt vándoroltak. Recsungpa sokat tanult Indiában, és elég
büszke is volt magára. A hátán cipelte a sok könyvét. Milarepa meglátott
egy jakszarvat és mondta neki, hogy vegye fel, és hozza magával.
Recsungpa nem vette fel, így a Mestere felemelte, és ő vitte.
Megérkeztek egy helyre és Recsungpa elment tűzrevalót gyűjteni.
Közben nagy vihar, zivatar tört ki. Amikor Recsungpa visszatért,
Milarepa úgy ült a jakszarvban, hogy a jakszarv nem lett nagyobb és
Milarepa nem lett kisebb. Ezt azért tudta megtenni, mert minden
kettősségen alapuló ragaszkodást meghaladott. Így tanította Recsungpát
a kettősségek, rögzítettségek meghaladására, amikor nem korlátoz
semmi. Beszilárdítások nélkül minden lehetséges. A kettősségen alapuló
elemezgető hozzáállással ez értelmezhetetlen és szavakkal is
megmagyarázhatatlan, azonban a mahamudra és dzogcsen
kettősségmentességét élő emberek számára ezt teljesen érthető.
Ott megszálltunk egy tibeti panzióban. Na az első meglepetés már az
volt, hogy a tibeti panzióban Janis Joplin énekelte a bluest, de aztán
rájöttem, hogy miért. Több motoros figura megjelent, bejöttek, valamit
rendeltek, szívták a füvet és az egyik Szogyal Rinpocse Tibeti könyv az
életről és halálról művét olvasta. Kultúrák találkozása. Ezek ott ragadt
nyugati hippik voltak, már ott éltek huszonöt éve. Különben onnan nincs
nagyon távol a Kulu-Manali völgy, és állítólag ott van a jó vadkender
termés. Az a völgy melyen áthaladva mész Ladakhba, ha nem akarsz
felkerülni a pakisztáni határzónába.
Hazafele az úton a sofőr megállt egy kisvendéglő előtt,
melynek volt két emelete. Ő fel is ment az emeletre, mi meg ettünk
valamit. Indiában nem vettünk semmi alkoholos italt, volt két liter

szilvapálinkánk itthonról, és azt beosztottuk, körülbelül az első két
hónapra. Ekkor már rég el volt fogyva. Szóval, ettünk a kisvendéglőben,
ott ültünk körülbelül egy órát, mindenki rendben volt, volt aki ezalatt
egy üdítőt ivott, na szóval elég volt. Már mindenki kint áll, nincs a sofőr
sehol. Egy további fél óra múlva előkerült a sofőr az emeletről. Beülünk,
elindul, de az ellenkező sávban. Én Indiában máshol nem láttam
virágágyásokat az út közepén. Jó, de ez a Delhi – Tádzs Mahal út. Na itt
az elválasztóvonal virágágyás. És ment az ellen-forgalomban, mint a
viccben, és közben olyan jól érezte magát, hogy énekelt. Be volt szíva.
Ez Indiában nem gond. És mi ültünk az első dupla széken, mert csak mi
voltunk európaiak és ez a megtiszteltetés ért. Egyáltalán nem élveztük.
Ez így ment körülbelül három kilométeren. Akkor megszakadt a
virágágyás vonal kissé, és sofőrünk átment a rendes vágányba. Rendben
megérkeztünk Delhibe a szállodába.
A tibeti álommunkának kiterjedt történelme van, magában foglalva a
buddhizmus előtti népvallást, a bönt és a buddhizmust is. A tibetiek,
akik a problémáikat a természetszellemekkel érzékelik, használják az
álmokat ezek megoldására, a jósokkal történő megbeszélés
kiegészítőjeként. A szellemek és a jósok alkalmazása meghatározó a
tibeti kultúrában; itt van az Állami Jós is, valamint minden személynek
születési szelleme, vagyis védelmező szelleme is van, aki segíti a
személyt az élete során. Amikor az embereket negatív szellemek
zavarják, hívhatja a védőszellemét, de hogy ez ébrenléti állapotban,
vagy álomban történik, az kissé különböző. Ez a képesség, hogy a
szellemekkel dolgozzanak álomállapotukban, megvan a tibetiek között
manapság is. A tibeti buddhizmus még kifinomultabb rendszert alakított
ki az álmokkal, álomállapotokkal való munkálkodásra, de magába
foglalja a népi és a bön hagyományok bizonyos vonásait is. Ez a Naropa
hat jógája, Szukhasziddhi hat jógája és Niguma hat jógája ÉszakIndiából Tibetbe történő átadásával
kezdődött. A Hat jógák a tantrikus hagyományhoz tartoznak, és számos tantrikus mű tárgyalja az
álmokkal,
álomállapotokkal történő munkákat. A tantrikus álommunka a spirituális
célból történő világos, tudatos álmodás elérésével, valamint az
álomállapotban jártassággal kapcsolatos. Tibeti lámaként képes voltam
az álmaimmal foglalkozni kiskoromtól. Kezdetben nagyon ösztönzött a
népvallási mód, hogy az ártalmas szellemekkel foglalkozzak, megidézve
védelmezőimet. Tibeti gyerekként egyszerűen csak hallgattam az
idősebbek beszélgetéseit a szellemekről és védelmezőkről. Egy éves
koromtól kezdve részt vettem szertartásaikban a kongpoi kolostoromban
reinkarnálódott Tarab Lámaként, ahol trónra emeltek, és négy éves
koromtól kezdtem vezetni ezeket a szertartásokat. Ez egyik
lámafeladatom volt.
„Az „Egység a Kettősségben” nevet adtam a
megközelítésemnek, mely alapjában magában foglalja az alany és tárgy,
test és tudat, energia és anyag kölcsönös függésben létének szemléletét.
Az Egység a Kettősségben (rövidítve EK) ezért az én sajátos
módozatom az indó-tibeti filozófia, pszichológia, önfejlesztés,
kapcsolatos művészet, pszichoterápia és spirituális alkalmazás
bemutatására. Ha nem lenne kölcsönhatás az alany és tárgy között,
egyszerűen nem lenne lehetőség önmagunk átalakítására, és még ha meg
tudnánk is tenni, nem lenne hatása a valóságtapasztalásunkra. E
kölcsönhatás nélkül nem lennénk képesek egyáltalán megváltoztatni
tapasztalásunkat, mert a tapasztalás kívül lenne a tapasztalási módunkon,
tőlünk függetlenül. Az én szemléletemben ez és más kölcsönös
viszonyok megértése a buddhizmus, az önfejlesztés, a kapcsolatos
művészet, a pszichoterápia alkalmazás, valamint a spirituális fejlődés
lényege.”
Tarab Rinpocse sokszor felhívta figyelmünket egy nyugati stílusi
„meditációra”, mely tulajdonképen vicc. Magyarázta, hogy nagyon sok
ember Európában úgy meditál, vagy legalábbis azt gondolja, hogy

meditál, miközben pusztán gondolkodik a témáról. Tehát, ha azt mondja
a meditációs útmutatás, hogy képzeld el a piros színt, akkor nem
mondogatod, hogy „elképzelem a piros színt”, hanem meg próbálod
érezni. Ezen érzéssel azonosulás ebben az esetben a meditáció, és ez a
buddhaállapot megértéséhez vezet. Ne tévedj el a hülyeségben, amikor
valaki valamin gondolkodik és azt mondja: „kicsit meditáltam rajta”.
Ezt sokszor hallani olyan személyektől, akiknek fogalmuk sincs, hogy
mi a meditáció. Tarab Rinpocse nevetve mondta: „Amikor Nyugatra
kerültem először azt gondoltam, hogy itt az emberek egy sajátos
meditációt ismernek, pusztán csak gondolkodva a dolgokról, de aztán
rájöttem, hogy nem meditálnak, csak tévedésből annak nevezik a
gondolataikkal való agyalást.” Meg kell értened, hogy a gondolatok a
tudat felszínén, a legdurvább állapotodban vannak, ezek olyanok, mint a
tenger hullámai. Hogy mehetnél le a tenger mélyére a hullámaival
azonosulva? Hogy mehetnél egy mélyebb energiaszintedre a felszínen
agyalva? Nyilván, ha már a tudat természetét megtapasztaltad, rájössz,
hogy a két aspektus van: amikor nincs gondolat és amikor van. Amikor
nincs gondolat, az a nyugalom, amikor van, az a mozgás. Nyilván,
mindkettő a tudatunk része, de először meg kell a finom szintet
tapasztalnunk, hogy észre vegyük a dzogcsen szemléletét: „ha gondolat
van, maradj az állapotban, ha nincs gondolat, maradj az állapotban,
maga az állapot azonos”.
A dzogcsenben szó van a „hang, fény és sugarak” hármasról is a jelen
tudatosság három aspektusáról. Amikor e fény a tiszta jelenléttel
kettősségmentességben van, akkor buddha fénytestről beszélünk;
amikor a hang van a tiszta jelenléttel kettősségmentességben, akkor az a
buddhabeszéd, és amikor a sugarak vannak a tiszta jelenléttel
kettősségmentességben, akkor az a buddhatudat. Itt még meg kell
említenünk, hogy a dzogcsen úttalan útján helyesebb, ha nem beszélünk
egységről, hanem kettősségmentességről. Látszólag azonos dolog, de a
dzogcsen szóhasználatban nem az. A szutrában és a tantrában beszélünk
egységről, amikor látszólag két különböző minőség, mint a férfi és nő,
jin és jang, üresség és együttérzés, viszonylagos és abszolút egyesülése
adja az egészet. Az egység kifejezést a két minőség egyesülésénél
használjuk, melyek így adják ki az egészet. A dzogcsenben a
kettősségmentesség kifejezést használjuk. Itt azt jelenti, hogy a dolgok
sosem voltak elválasztva, tehát, nincs mit egyesíteni, hanem a
kettősségmentességet kell tapasztalni. A dzogcsen jelképrendszerben
azért nem is annyira divatos a két oldal egységének ábrázolása, mint a
tantrában, ha van ilyen, akkor is a kettő eredendő kettősségmentességét
jelenti. Itt is nyilvánvaló a dzogcsen „úttalan útja”. Nagy
dzogcsentudósok azonban, mint például Longcsenpa és Mipham,
használták az egység kifejezést is, amikor céljuk az volt, hogy a
szutrában és tantrában jártas egyéneknek magyarázzák a dzogcsent, de
meg kell érteni a kettő közötti finom különbséget. Mi is használjuk az
Egység a Kettősségben rendszerben a kifejezést, de pusztán a rövidsége
miatt, valójában kettősségmentességet értünk alatta. Ilyen a dzogcsen
úttalan útja. A dzogcsent néha úttalan útnak mondjuk a már leírtak
következtében, azonban az úttalan út (azonnali út) vagy a lépcsőzetes út
pusztán filozófiai megközelítések a témára, és a tapasztalásunk
szempontjából nem sok értelmük van. Ezek a megnevezések is pusztán
a kettősségnek, a racionális gondolkodásnak a kifejeződései. A dzogcsen
azonnali úttalan útnak vagy lépcsőzetes útnak nevezése is csak a kettős
szemlélet nézőpontjából érdekes. Ezért a dzogcsenre nem mondjuk
egyiket sem, mert mint már a mahajána tanításokból ismeretes, ha az
egyik, az ez egyik szélsőség, ha a másik, az a másik szélsőség, ha
mindkettő, az a harmadik szélsőség, és ha egyik sem az a negyedik
szélsőség. A dzogcsen szerint, ha valamit állítunk, annak ellenkezőjének
is pontosan akkora jelentősége van a tudatunk természete határtalan
terében, ahol bármi megjelenhet, és azonos jelentőséggel bír. A
kettősségmentesség meghalad minden szélsőséget, és pusztán a
pillanatnyi tiszta jelenlétünk (tib. rigpa) tapasztalását jelenti, a jelen
tudatosság állapotát (tib. jese), az itt és most állapotát. A

kettősségmentességben az is tökéletes, hogy azonnali út, és az is
tökéletes, hogy lépcsőzetes út, mert a tiszta jelenlét és jelen tudatosság
állapotában minden egy-ízű. A szavak szintjén könnyű a szélsőségekbe
tévedni, mert valójában a szavak általában a kettősség valamelyik
oldalát mutatják meg, és nem egyszerre mindkét oldalt, mint ahogy én is
az úttalan útként magyaráztam a dzogcsent, és aztán elmondtam e
magyarázat hibáját is.
Itt rátérnék egy
olyan gyakorlásra, mely számomra a legnagyobb tapasztalást
eredményezte, ez a sötételvonulás. Egy barátom ezt mondta erre, ő az
egyetlen, akivel ezt meg szoktam tárgyalni, mert ő is végzi: „Urgyen, ez
olyan, mintha ledobnák az atomot, minden más gyakorlathoz képest.” A
sötételvonulás azt jelenti, hogy sötétben tartózkodsz hosszabb ideig. Itt
teljes sötétségről van szó. Amikor én először végeztem, körülbelül egy
óra után vettem észre, ahogy kezdtem megszokni az állapotot, hogy a
falon keresztül bejön a fény. Valóban bejött finoman, talán úgy volt
malterezve és aztán lefestve. Normális állapotban soha nem vettem
volna észre. Akkor odaraktam valamit és folytattam. Tehát, teljes
sötétség! Ideális esetben meg van szervezve, hogy valaki naponta beadja
az ételt. Én úgy oldottam meg, hogy az ajtóm elé Évi letette, aztán néha
megnéztem, hogy ott van-e, és lehet hogy ott volt, lehet hogy nem.
Olyankor, ha megnéztem az ételt vagy a wc-re mentem, a becsukott
szememre rákötöttem egy vastag sálat. Pusztán a becsukott szem nem
elég. Azon átszűrődik a fény. Mi is történik a sötétben? Én csináltam öt
napos és hetes változatokat, úgy hogy tapasztalatból beszélek, nem
könyvekből, mert már divat könyvekből is előadást tartani a témáról.
Tehát beülsz, felveszed a risi helyzetet, ha van meditációs öved, akkor a
legjobb. Nem csinálsz semmit, csak vagy. A tiszta jelenlét állapotában
vagy. Valójában ez is a trekcsö-tögál jóga, még ha másképp is nevezik.
Rögtön kezdenek megjelenni a fények, de órák elteltével a sötétségben a
fényjelenségek egyre növekednek, melyek aztán nem tűnnek el soha,
amíg bent vagy. Én most nem a bön sötét-elvonulását mondom, ami a
bardó tapasztalása, és ezért gyakorlatokat végeznek. Itt nem csinálsz
semmit, legföljebb az Á-t zengeted magadban, mert a saját hangod nem
hallhatod. Ott vagy a szobában, melynek nem tudod hol a vége. Ha
fúrják a falat a szomszédban, az nem zavar, mert olyan, mintha a
teredben volna. Ez is előfordult velem, és nem volt gond. Nem
mehettem a szomszédhoz, hogy ne javítsanak, de teljesen integráltam a
hangot. Ez természetes. A saját hangod azért nem jó hallani, mert olyan,
mintha támaszt használnál. „Kívül” minél több fényszerűség jelenik
meg, forgó kerekek, sajátos mandalák, alakzatok, „belül” a testedben
annál jobban érzed az energiaáramlást. Erre engem nem készített fel
senki, és kellemes meglepetés volt számomra. Tehát látod a fényeket és
érzed az áramlást. Mindkettő ugyanúgy folyamatos. Nem kell már
figyelmeztesd magad, hogy ami bent az kint, hisz pontosan tudod, hogy
a bent lévő áramlás és a kint lévő fény ugyanaz az energia. Na ekkor
teljesen érthetővé válik Tarab Rinpocse mondása: „Amennyire szilárd
anyagnak érzed magad, pontosan annyira szilárd a világ, és amennyire
szilárd anyagnak érzed a világodat, annyira érzed szilárd anyagnak
magad. Ezért rögtön láthatod, hogy a beszilárdítás mennyire nyomorult
állapot.” Gondolj arra, hogy amikor egyesülésben vagy a partnereddel,
vagy amikor egy masszázs után vagy, az áramlás mekkora élvezetet,
gyönyört okoz. Ha kétségeid vannak a sötétben, a szemed elé hozhatod
a nyitott tenyered és akkor is ugyanazt fogod látni, mintha méterekre
lenne a látomás. Nagyon rászoktat arra, hogy ami kint, az bent. A
sötételvonulás minden szempontból jó tréning, a trekcsö tiszta
jelenlétben tartózkodáshoz teljesen jó, mert könnyű ott tartózkodnod.
Nyilván az időérzéked elvész, nem is tudod mikor van nappal és éjszaka,
de néha úgy érzed, hogy órákig nem volt egy gondolatod sem, csak
tobzódsz az élvezetben. Az álomjóga szempontjából teljesen jó, mert
amikor nem alszol, akkor is álomszerű minden, így aztán az álom és az
ébrenléti állapot teljesen összefolyik, és biztos a tudatos álmodás. Ezt
már az álomjógánál leírtam, hogy ha nem szilárd a világ ébrenlétben, az

az egyik kulcs a tudatos álmodáshoz. Ez nekem nagyon viccesnek tűnik,
hogy ismerek „profi álomjógikat” a környezetemből, akik hétköznapi
valósága nagyon bekövesedett. Ez ellentmondásos, valami ott nincs
rendben. Úgy tartják a tögál és sötételvonulás magyarázatokban, hogy a
látott fények azonosak azzal, mintha magát az istenséget közvetlenül
látnád, mint Tárát vagy Csenrézit. Ja, és a gyógyító hatása? Ott van a
taoizmus módszerei között a „gyógyító tao” cím alatt. Még a nagyon
materiális nyugati tudomány is elismeri. Az utóbbi évtizedekben már
Nyugaton gyógyítanak így, hogy a beteg a sötétben ücsörög, mert ehhez
nem kell különösebb tudás, ez történik mindenkivel. Nyilván, ha valaki
fél a sötétben és kényelmetlenül érzi magát, akkor nem jó. Velem ez
nem fordult elő, de hát a saját mozimtól féljek? Nyugaton úgy gondolják,
hogy olyan mélyre mész a fizikai szinten, hogy a génjeid is
megváltoztatja a sötétben való hosszabb ideig való tartózkodás. Olvass
utána a neten, ha már úgyis mindig ott lógsz. Hát ez nem is kérdés. A
tibeti hagyományok ezt a szivárványtest megvalósításáért gyakorolják,
ami az a buddhaállapot, amikor teljes mértékben azonosulva a minket és
a világegyetemet alkotó öt energiával, melyek a föld, víz, tűz, levegő és
tér, a test teljesen eltűnik. Hát ehhez képest mi az, hogy a génekben
változást okoz? De valóban főleg hedonistáknak ajánlom, akik imádják
az élvezeteket, mert ez a legnagyobb! Hahaha. És amikor kijössz a
sötétből, mi történik? Este szoktak kijönni, hogy ne érjen a szemet
károsító fény, és napszemüveget is szoktak feltenni egy napig is. Hát a
kijövetel után egy nagyon finom, fényszerű világot tapasztalsz, melyben
élvezet mozogni, és semmi sincs leválasztva tőled! Gondolj bele:
napokig megszoktad, hogy minden, amit látsz, a benned lévő azonnali
megnyilvánulás, tőled elválaszthatatlanul, hogy érezhetnéd másképp a
sötétből való kijövetel után? Ez nem csak a szemre érvényes, hanem
mind az öt érzékszervre, vagyis a látásra, hallásra, szaglásra, ízlelésre és
tapintásra is. A leírásokban és a gyakorláskor a szemen van a hangsúly,
mert az a leginkább beszilárdító érzékszervünk. Általában, amit látunk
azt szilárd valóságnak gondoljuk, míg például egy hang esetében elég
nyilvánvaló, hogy energia. Minden érzékszervi tapasztalás energia. Sőt,
minden energia, a tudatállapot, az érzelmek is. Gondolj arra: „Hiszem,
ha látom.” Na hát itt láthatod az energiát, csak szánj rá időt. Ez nem egy
erőlködés a tudat, az egyén és a világegyetem fényenergiájának
tapasztalásához. Ez annyira „kézzelfogható” mint a zavaros lénynek az,
hogy minden anyag. Ne feledd, még azt sem mondom, hogy ez az
igazság, lehet bármi igazság, de ha az élet minden egyes pillanatát
könnyűvé, élvezetessé teszi, hát azért már érdemes fontolóra venni. Ja,
hogy már a fizikus is bemutatja, hogy így van? Ja, hogy véletlenül
betegségből meggyógyulsz? Hát ezek ennek a kettősségmentes
tapasztalásnak a másodlagos tényezői.
Pusztán a Lukhang falfestményein vannak ezek a titkos
tanítások leplezetlenül kifejezve. A Dalai Lámák megvilágosodásának
útja spirituális nevelése szemléltetésének követésével, a falfestmények
példátlan bepillantást nyújtanak a gyakran költőien „titokban közölt
vonalra”. A festmények a gyors spirituális felébredéshez vezető
buddhista tantrák, és főleg a dzogcsen látásmódjának módszereit
szemléltetik. Az északi falon, a falfestmények a fizikai test finom
lényegiségei átalakításának, és a csakrák mandaláira, valamint a
pszichikai energiacsatornák kifejlesztésének jógi technikáira
összpontosulnak. A nyugati fal a dzogcsen, a Nagy Teljesség
hagyományában használatos gyakorlatokat mutatja be, melyekkel a
legközvetlenebb módon felfoghatjuk a bennünk rejlő buddhatermészetet.
A keleti falat borító nagyon tisztelt tantrikus bölcsek portréi, az
együttérzést és a spirituális erőt dicsőítik, melyek önkéntelenül
megjelennek a másik két falon bemutatott módszerek által. A Dalai
Láma megjegyezte, hogy a tantrikus utat bejárt ezen mesterek élete a
minden lényben meglévő titkos lehetőség tükröződése.